Egy asztalhoz ültek a bankok és a kkv-k: most végre ez is megoldódhat
A hitelhez jutással kapcsolatban eddig felmerült akadályokat a bankoknak meg kell vizsgálnia.
A hitelhez jutással kapcsolatban eddig felmerült akadályokat a bankoknak meg kell vizsgálnia.
Írásos szerződés nélkül csökken a törlesztés esélye - hívja fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara
Magyarország a gazdaságpolitikában a blokkosodás helyett a gazdasági semlegesség mellett kötelezte el magát - ismételte a PM.
A kötelező bejelentkezés hivatalos határideje már június 30-án lejárt, azonban hiánypótlásra még október 17-ig van lehetőség szankciók nélkül.
A korábban bárki számára elérhető, mondhatni filléres finomságok elképesztő mértékben megdrágultak a boltokban.
Az erkélynapelemekkel kapcsolatos magyar szabályozás ezzel tovább bonyolódott.
A jelentés külön figyelmet szentelt Magyarországnak, ahol számos súlyos szabálytalanságra derült fény.
Október első hetéig befejeződött a napraforgó betakarítása, és végéhez közeledik a kukoricáé is.
2024 januárjától megkezdi működését a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
A hazai fizetőeszköznek nem kedvez a dollár erősödése (ami az euró ellenében kéthavi csúcsára ért), de a hazai inflációs adat kapcsán is elkezdhettek spekulálni a befektetők.
A megváltozott munkaképességű embereknek már majdnem fele jövedelemből tartja el magát és családját
Már javában keresik a munkaerőt a közelgő karácsonyi vásárokba: 2500 forintt lehet keresni óránként
Az elmúlt egy hónapban több ezer qvik-tranzakciót bonyolítottak le a SimplePay rendszerein keresztül.
A változó időjárási minták és a hőmérséklet emelkedése világszerte megnehezítik a fűszerek termesztését.
Teljesen irreális, hogy három-hat százalékos növekedés legyen a magyar gazdaságban a következő években - mondta Zsiday Viktor a Pénzcentrumnak adott interjújában.
A kórházak gyakran betegként látják el az egészséges babákat is, hogy az intézményben tarthassák őket.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 620,68 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 74 032,43 ponton zárt hétfőn.
Jelenleg az tudható, hoy rendszerszintű változást nem tervez a kormány, viszont ideiglenes jelleggel belenyúl a nyugdíjrendszerbe.
Oktatással, nyugdíjjal, téligumival és a fűtéssel is foglalkoztunk - többek között - ezen a héten a Pénzcentrumon.
Évente kb. kétezer magyar nő hal meg emlőrákban, pedig a betegség rendszeres szűrővizsgálatokkal és önvizsgálattal korai stádiumban kiszűrhető lenne.