Állami állásfoglalás: 3 dokumentum is elég ezekhez az ingyenmilliókhoz
Aki a különböző állami támogatások hallatán belefogott háza felújításába, korszerűsítésébe, annak nem ismeretlen a napelemes rendszerekhez kötődő szaldó és bruttó elszámolás.
Aki a különböző állami támogatások hallatán belefogott háza felújításába, korszerűsítésébe, annak nem ismeretlen a napelemes rendszerekhez kötődő szaldó és bruttó elszámolás.
Jó tudni, a már jól bevált fűtési rendszerek mellett léteznek már jobb alternatívák is, melyek sokkal gazdaságosabbak lehetnek.
A támogatás maximális kihasználásához 3 millió forintnyi önerő is szükséges, mely az otthonfelújítási kölcsön nevű konstrukció biztosít már számos hazai pénzintézetnél.
Tévhit, hogy a vályogházak energetikája rossz. Valóban nem a jelenlegi előírásokra lettek kitalálva, de célzott felújítással meg tud felelni a mai követelményeknek.
Most annak jártunk utána, hogy alakultak a lakáshitelek az elmúlt időszakban, illetve milyen eredményeket mutat a csok. De megnéztük azt is, hogy mire érdemes figyelni a lakásvásárlóknak a vásárlás utáni időszakban, hiszen erről kevés szó esik.
Nagyon fontos, hogy milyen minőségű alapanyagokat használunk fel építkezés vagy felújítás során. Sokan ugyanakkor nem tudják, honnan tájékozódjanak, és mit is jelentenek az építőanyagokon szereplő paraméterek. Segítünk!
Összegyűjtöttük a szakértők tanácsait arról, hogy miket érdemes megkérdezni a vállalkozóktól. Hiszen lehet, hogy nem te vagy a szakértő, de te vagy a főnök!
A zöld építési megoldásokat a lakosság 82 százaléka költségesnek tartja, mégis több mint felük számára hangsúlyos szempont a környezettudatosság építkezéskor, felújításkor.
Természetesen a befektetés megtérülése fontos, ha már időt és pénzt szánunk a felújítására, éppen ezért mutatunk néhány projektet, melyekkel érdemes foglalkozni, hiszen valóban növelhetik ingatlanunk eladási értékét.
A hiteligénylésekkel kapcsolatosan a Takarékbank eddig tapasztalatai alapján vidéken nagyobb az érdeklődés.
A kormány által meghirdetett otthonfelújítási támogatás hatalmas érdeklődést váltott ki a lakosság körében. Éppen ezért kíváncsiak voltunk milyen hatással van az építőiparra a támogatás.
Energiafaló lakóépületeink rengeteg károsanyag-kibocsátásért és légszennyezésért felelősek, így amallett, hogy drága mulatság, káros is a környezetre.
A Kádár-kockák a népszerűségi lista elején vannak, a lakosság harmada szívesen választaná ingatlanvásárlás esetén. Akkor is, ha komolyabb felújításra szorul...
Szakértő segítségével gyűjtöttük össze a legfontosabb tudnivalókat, buktatókat.
A lakásfelújítási támogatásnak köszönhetően kapósabbak lettek a korszerűsítendő ingatlanok. Árak tekintetében ugyanakkor elég nagy a szórás Budapesten és az egyes megyében is.
A lakásfelújításnak rengeteg szegmense lehet. Ezek egyik legfontosabbja - amiről kevesebb szó esik - a villamossági jellegű felújítás.
Hogy érhetjük ezt el szakember segítsége nélkül? Mutatunk néhány olcsó és pénztárcabarát ötletet, amit érdemes kipróbálni!
Az otthonfelújítási hitel februári indulása óta már közel 2 milliárd forint értékben fogadott be hitelkérelmet az Erste Bank.
A megnövekedett megrendelések húzzák fel az árakat.
A lakásfelújítás hogyan történik, a lakásfelújítás mennyi idő? Fürdőszoba felújítás árak segítségével, lakásfelújítás hitel alapján, a lakásfelújítás támogatás megigénylése.