Rengeteg magyar már ezt is online intézi: elegük lett a rohangálásból, várakozásból
A koronavírus-járvány hatására bővült az online megkötött biztosítástípusok köre.
A koronavírus-járvány hatására bővült az online megkötött biztosítástípusok köre.
A kilenc hazai biztosító által kínált fogyasztóbarát termékek immár bő ötszáz milliárd forintnyi lakásvagyont védenek.
Máris spekulánsok próbálkoznak a károsultak átverésével.
Tavaly több mint 6100 tűzeset ügyében fordultak az ügyfelek a biztosítókhoz, amelyek ezekre összesen a hat és fél milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki.
A Magyarországon működő összesen 13 lakásbiztosító és 1 fióktelep közül immár 8 intézmény szerezte meg MFO-minősítését.
A fővárosban történt a legtöbb lakásbetörés és betöréses lopás 2020-ban. A hatósági statisztikák szerint ugyanakkor mindkét bűncselekmény esetében Zala megye a legbiztonságosabb.
A Groupamához beérkezett ötezer lakossági kárbejelentés még most is naponta több százzal emelkedik. A károk felmérése nagy erőkkel zajlik, szombaton és vasárnap is folyamatos lesz.
Egyetlen nap katasztrofális időjárása nyomán közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes – négy hónapos – viharszezonban.
Az örömből azonban könnyen üröm lehet, ha a gyerek elejti a táblagépet, kádba pottyan az új mobil vagy éppen már az első használatkor fény derül a tévé pixelhibájára.
Mivel a beruházások növelik az ingatlanok értékét, fontos, hogy a biztosítás is kövesse ezt. Emellett az időjárásnak kitett napelemek is megfelelő biztosítási védelmet igényelnek.
Az ünnepi időszak a tűzesetek és betörések miatt rizikósabb lakásbiztosítási szempontból.
A legtöbben elővigyázatosságból kötnek lakásbiztosítást, de az otthonról hozott minták is fontos szerepet játszanak ebben.
Az emberek 27 százalékával már előfordult, hogy akaratlanul bekapcsolva felejtett egy elektronikus eszközt, mikor elment otthonról...
A legtöbben elővigyázatosságból kötnek lakásbiztosítást, de az otthonról hozott minták is fontos szerepet játszanak ebben.
Magyarországon bár manapság egyre csökken a biztosítási csalás-kísérletek száma, azért még mindig vannak, akik simlis eljárásokkal próbálnak bevételhez jutni.
A „pofátlanság netovábbja” az a gyakorlat, amit az egyik hazai biztosítótársaság folytat a biztosítási szerződések felmondása és törlése kapcsán.
Egy-egy lakásbiztosítás alapesetben csak az elemi károkra nyújt fedezetet, de személyre szabható más eseményekre is.
Mostantól egy lépésben, az adatok újbóli megadása nélkül lehet továbblépni az ügyfél által kiválasztott biztosító honlapjára és ott akár azonnal megkötni a szerződést.
már hétfő délelőtt is másfél milliárd fölé emelkedett a várható számlája a hétvégi viharkároknak.
Rendkívül szélesnek nevezhető a hazai lakásbiztosítási piacon elérhető kiegészítő szolgáltatások köre.