Nem áll le Lagzi Lajcsi: újabb fordulat a börtönben, máris kiengedhetik?
Orvosi papírokkal igyekszik igazolni Galambos Lajcsi, hogy a fizikai állapota miatt nem lehet börtönben
Orvosi papírokkal igyekszik igazolni Galambos Lajcsi, hogy a fizikai állapota miatt nem lehet börtönben
Szigorúak, de korrektek a börtönőrök Lagzi Lajcsival. Ügyvédje szerint nem kivételeznek a mulatóslegendával, dolgozni egészsége miatt nem osztották be.
Mint kiderült, a zenészt a berettyóújfalui kórházban is megvizsgálták, jogi képviselői szerint ezek is alátámasztják súlyos állapotát.
Egy hete vonult be a baracskai börtönbe a mulatóssztár, ahol azonnal a gyengélkedőre került, és egészen keddig ott is volt, amíg át nem szállították Berettyóújfalura.
Magánzárkában kezdte meg 3,5 éves börtönbüntetését Galambos Lajos, de már beszélhetett rokonaival, és egyeztetett a nevelőtisztjével is.
Lagzi Lajcsinak több zártkörű bulija is lett volna az elkövetkezendő időszakban, amiket értelemszerűen a börtönbevonulása miatt le kell mondani.
Bevonult a baracskai börtönbe Galambos Lajos. A Pénzcentrum fotókon mutatja, milyen is az élet a falak között.
Szerdán bevonult a baracskai börtönbe Galambos Lajos. A Pénzcentrum kiszúrta, hogy a fegyintézet éppen konyhai dolgozókat keres.
Lagzi Lajcsi birtoka a második legdrágább eladó ingatlan jelenleg Magyarországon: a mocsai birtokot 3,7 milliárdért hirdetik.
Galambos Lajos hetek óta nem ad interjút, nem veszi fel a telefonját a távoli ismerősöknek, kizárólag a családtagjaival hajlandó kommunikálni.
125 napot töltött már előzetesben, ezért a rá kirótt büntetésből azt az időszakot levonják, jó magaviselettel bízhat enyhítésben, és akár egy év után is szabadulhat.
Körülnéztünk a luxuskúriában, hogy megtudjuk mi kerül rajta több, mint ötmilliárd forintba.
13 millió eurós, azaz több mint 5,1 milliárd forintos irányáron ismét piacra dobta mocsai luxusbirtokát a börtönbüntetésre ítélt Lagzi Lajcsi - szúrta ki a Pénzcentrum.
A börtönbe készülő mulatós legenda Tatabányán tartott koncertet, az esemény után azonban bejelentette, hogy ez volt az utolsó.
Elutasították Galambos Lajos halasztási kérelmét, ami ellen lehet ugyan fellebbezni, de a zenésznek be kell vonulnia a börtönbe.
Kérte, hogy ne hívjanak mentőt, de nem volt más választás, mert az élete függött tőle.
Február 18-án, szombaton közel egy órás koncertet adott az alföldi Biczó csárdában Galambos Lajos.
Nem használja ki a család, ezért eladja 22 szobás villáját Galambos Lajos. Az ingatlan a Sas-hegyen van, szakértők szerint kb. 400 millió forintot érhet.
Egy jogász szerint ha bebizonyosodik, hogy Lagzi Lajcsi betegsége gyógyíthatatlan, és élete végéig életveszélyben van, akkor reális az esélye, hogy sosem kell börtönbe mennie.
Galambos Lajosnak egészségügyi okok miatt nem kellett bevonulnia a börtönbe, erről BV határozat is született.