Ki nem találod, mennyi pénz szórnak el otthoni kávézásra a magyarok
Egyre többet költünk otthoni kávézásra, a megszokott márkánkat vesszük le a polcról, de közben szívesen kipróbáljuk az újdonságokat is
Egyre többet költünk otthoni kávézásra, a megszokott márkánkat vesszük le a polcról, de közben szívesen kipróbáljuk az újdonságokat is
A vakcinát fél évvel a felgyógyulás után kapják meg, de csak egyet.
A 372 ezer ember bevonásával elvégzett felmérés azt mutatta ki, hogy a vakcinák első adagjával december és április között beoltottak esetében 65 százalékkal csökkent a koronavírus-fertőződés esélye.
Az eddig regisztráltak 71 százaléka már megkapta az oltást, mától megnyílt az online időpontfoglaló minden érvényes regisztrált számára.
A koronavírus nehezen múló utóhatásait vizsgálták amerikai tudósok. Annyi biztos, sokaknál ez az állapot krónikus, tehát egy életen át kísérik őket a tünetek.
Nyitnak a teraszok, jövő héttől pedig az eddig zárva lévő szolgáltatások is elérhetőek lesznek a beoltottak számára.
A bérleti piacot változó mértékben érintették az elmúlt év történései és az adatok alapján elindult a konszolidáció,
A Pénzcentrum olvasóinak véleménye szerinte ugyanis megnyugtathatja a vendégeket, ha valahol ki van írva, hogy a dolgozók már megkapták a vakcinát.
Szombaton nyitnak a teraszok, később kezdődik a kijárási tilalom - jelentette be az április 22-én tartott Kormányinfón Guláys Gergely.
A népességarányos halálozás tekintetében megelőztük Csehországot, egymillió főre vetítve 2697 magyar hunyt el.
3607 új fertőzöttet regisztráltak a tegnapi nap folyamán és elhunyt 214 beteg - olvasható a kormányzati tájékoztatási honlapon közzétett jelentésben.
A januári csekély mértékű javulás után a 2020 eleji szintre zuhant a hazai munkanélküliségi ráta
A temetkezési szolgáltatók kétség kívül túl vannak terhelve, a forgalom ezekben a napokban tetőzést mutat, torlódnak, egymást érik a temetések.
3 millió 363 ezer a beoltott, 2527 az új koronavírus-fertőzött, elhunyt 207 beteg Magyarországon április 21-re virradóra.
A szóbelire csak speciális esetekben kerülhet sor, ebbe azonban nem tartozik bele az, ha valaki bármilyen okból nem jelenik meg az írásbeli vizsgákon.
Vajon az eddig kidolgozott és Magyarországon alkalmazott vakcinák védenek az új, indiai a variánssal szemben is?
Drasztikus mennyiségű munkahelyi többlethiányzást regisztráltak Magyarországon 2020-ban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legterheltebb hetekben.
Szerintük az ingyen tesztek költségére az Európai Unió újjáépítési alapja megfelelő forrást biztosít.
Müller Cecília ismertette, a regisztráltak 69 százaléka már kapott legalább egy oltást. Most több mint 4,3 millióan regisztráltak az oltásra.
Az első iskolai és óvodai munkanapon, a gyerekek 75, illetve 60 százaléka jelent meg, ezen felül a pedagógusok is valamennyien munkába álltak a nyitáskor.