Már most pedzegetik: nevetségesen alacsony nyugdíjemelés jöhet 2024-ben?
A kormány úgy számol, hogy 2024-ben már csak 6 százalék lesz az éves infláció, szóval ekkora emelésre számíthatnak a nyugdíjasok január elsejével.
A kormány úgy számol, hogy 2024-ben már csak 6 százalék lesz az éves infláció, szóval ekkora emelésre számíthatnak a nyugdíjasok január elsejével.
Rendhagyó kormányinfóra készül a kabinet, méghozzá egy gyermeknapi különkiadásra. A gyerekek kérdéseket küldhetnek a kormánytagoknak.
Nincsenek optimista hangulatban a magyar gazdaság agytrösztjei, szerintük sokkal rosszabb helyzet is jöhet a jelenleginél.
Heteken belül döntenek a kamatstop sorsáról - mondta Nagy Márton. A miniszter szavaiból az derült ki, hogy vélhetően június 30-a után is marad az intézkedés.
A biztosítási kötelezettség ezentúl lényegében a gépjármű bármely használatára ki fog terjedni.
November elsejétől egységes keretrendszere lenne a tartózkodási engedélyeknek, a tervezet szerint a vendégmelósok meghatározott számban és szakmákban dolgozhatnának.
6 százalékos nyugdíjemelés jöhet jövő év januárjában: ez az átlagos nyugdíj esetén 12 ezer forint pluszt jelenthet havonta.
Módosulhat a büntető törvénykönyv, a a minősített adat védelméről szóló törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény is.
Újabb részletek derültek ki a kormány által meghirdetett kötelező akciókról, amiket a GFM jelentett be most.
Mintegy 700 ezer nyugdíjas kaphat pénzbeli támogatást energiaköltségeik fedezésére Horvátországban
A tavaly bevezetett extraprofitadóba nyúlnak bele jelentősen, ami durván érintheti a nagyvállalatokat.
A vidéki Magyarország megújítására szán a kormány további több száz milliárd forintot.
Aki jobban tanít, többet foglalkozik a gyerekekkel, jobban kereshet - közölte a Belügyminisztérium.
Március végéig kellett volna kivezetni a szélerőművek tilalmát, de a kormány egyelőre nem lép.
A magyarországi megélhetési válság idején az indokolatlan különadók csak tovább szorongatják a magyar állampolgárokat.
Kötelező heti akciókat kell bevezetnie a boltoknak júliustól az alapvető élelmiszerekre. A kormány tervei szerint 20 kategóriára kell bontani.
A kormány mindent megtesz azért, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az infláció, az árstopok június 30-ig biztosan maradnak.
Valószínűleg ez a lépés olyan problémát okozhat, hogy a csirkelmell szűkös lesz a kínálatban a kiskereskedelmi egységeknél.
Még tavaly júliusban nyújtott be alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróságon a Ryanair, a vállalat a légitársaságokat sújtó extraprofitadó bevezetését kifogásolta.
A Gulyás Gergely által vezetett Miniszterelnökség bocsátotta társadalmi egyeztetésre azt a módosítást, amely alapján a kormány újabb budapesti területeket jelölne ki azonnali rozsdaövezeti akcióterületté.