Durva megszorításokra kényszerülnek az önkormányzatok: el kell adniuk, amit lehet
Az áremelkedések miatt szükségesnek tartják, hogy egyedi egyeztetések induljanak a kormány és az egyes önkormányzatok között.
Az áremelkedések miatt szükségesnek tartják, hogy egyedi egyeztetések induljanak a kormány és az egyes önkormányzatok között.
Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, amely meghatározza az idén novemberi nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium mértékét.
Kövér László a pedagógusok helyzetéről azt mondta, béremelésre szükség van, jelenlegi bérük ahhoz a munkához és felelősséghez képest, ami terheli és kötelezi őket, nem méltányos.
Bár a benzinárstop év végéig marad, egy másik kedvezményt nem hosszabbított meg a kormány. A többletköltségeket pedig a nem hatósági áron tankolók fizethetik meg.
Az árak szélsőséges kilengése miatt két intézkedést hozott az MVM: egyrészt a finanszírozás optimalizálása céljából halasztott fizetési megállapodást kötött a Gazprommal
A szakértők most már 440 forintos euroárfolyamot és 20 százalék fölötti inflációt várnak.
A mai Kormányinfó keretében Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a kormány döntéseit.
A kormány elfogadta a Fidesz-frakció javaslatát arról, hogy nemzeti konzultációt indítson, és ezt meg is fogja tenni.
A kormányfő Facebook-oldalán csak annyi szerepel, hogy "döntött a kormány" és hamarosan el is árulja, miről. Orbán korábban arról is posztolt, hogy kormányülést tartottak.
Az államtitkár szerint az új tárgyalások során figyelembe kell venni a korábbi egyezség tapasztalatait és a jelenlegi gazdasági trendeket.
A veszélyhelyzet ideje alatt nem jár forró tea a hidegben dolgozóknak, ez áll az új közleményben.
Már az októberben kezdődő fűtési szezonban négyszáz helyszínen, köznevelési és szociális intézményeknél válthatják ki a gázfűtést újonnan beszerzett konténerkazánokkal.
Megjelent a Magyar Közlönyben a köznevelési és más állami épületek alternatív fűtési módokra való áttérésének biztosításáról szóló kormány határozat.
A most benyújtott előterjesztés szerint "Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány" néven hoz létre új állatvédelmi alapítványt a magyar kormány.
Nemcsak a szállításról, hanem a tűzifa felaprításáról is a lakosságnak kell gondoskodnia, amely jelentősen növelheti a költségeket
Elindul a hatósági áras tűzifaprogram, már lehet jelentkezni a vásárlási szándékkal az erdőgazdaságoknál. Az igényt személyesen, telefonon és e-mailben is lehet jelezni.
Maradnak az árstopok, a benzin és az élelmiszerek is ársapkások maradnak - mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Ma délután egykor, vagyis szokatlan időpontban kerül sor az újabb kormányinfóra. Mivel kapcsolatban születhet bejelentés?
Nagy az esély arra, hogy a kormány már ezen a hétvégén ülést tart az üzemanyagárstop és az élelmiszerárstop ügyében.
A kormány 25%-kal csökkentené a saját gázfogyasztását, azonban a szakszervezetek szerint ez nem mindenhol megvalósítható.