Több száz emberre lenne szükség: óriási a munkaerőhiány a Magyar Postánál
Főleg kézbesítőket, postai ügyintézőket, csomagfeldolgozó munkatársakat keresnek.
Főleg kézbesítőket, postai ügyintézőket, csomagfeldolgozó munkatársakat keresnek.
Mi lesz velünk, ha minden így megy tovább?
Külföldi munkáért külföldi bért?
Veszélybe kerülhet az ügyfelek kiszolgálása is, mivel már most is 10 százalékos a létszámhiány. És miközben új embert nem vehetnek fel egyetlen kormányhivatali jogállású szervhez, központi hivatalhoz sem, sokan nyugdíjba vonulnak.
Így nem kell 70 éves korunkig dolgozni.
Jelentős szakadék van a fővárosi és a vidéki gyerekek nyelvtudása között, és akadnak egyéb problémák is - ismerteti az Oktatási Hivatal tavaly végzett kutatását az Eduline oktatási portál.
Egyetlen iparágban, így a munkaerő-toborzás területén sincs hiány az újabb és újabb technológiákból. A HR-esek elképesztő eszköztárral rendelkeznek, amely megoldásokra álláskeresőként is fel kell készülni, legalábbis, ha meg akarunk csípni egy igazán jó pozíciót. Mutatjuk a legújabb csodafegyvereket, és azt is, mit gondolnak a munkaerő-toborzásra szakosodott hazai cégek vezetői arról, hol is tart ma az ágazat Magyarországon.
Még mindig sokan választanak valamilyen OKJ-s képzést. A TOP 10-es listát megnézve kiderül, hogy a társadalombiztosítási ügyintéző és a bérügyintéző képzések vonzották a legtöbb jelentkezőt, legalábbis a nők körében.
Annak ellenére, hogy a legtöbb szektorban óriási gondot jelent a munkaerőhiány, több százezer 55 és 64 év közötti magyar maradt állás nélkül. A koruk miatt nem veszik fel őket sehová.
Ezek voltak a 25. hét legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb hírei a Pénzcentrumon.
Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között.
Kétezerrel kevesebb fizikai munkás dolgozott a boltokban áprilisban, mint év elején. Pedig a boltos bérek is emelkedtek. A létszám a kisebb boltokban zsugorodott. Egyébként a kis- és közepes boltos vállalkozásoknál ugyanannyi a részmunkaidős, mint a nagyláncoknál, és hát ez is munkaerőforrás.
Egy friss kutatás szerint az informatika területén újonnan elhelyezkedők 2018-ban akár már fél milliós bruttó fizetést is zsebre tehettek kezdőként.
Egy új törvényjavaslatnak köszönhetően, a miniszterek az eddigi maximum bruttó 1,3 milliós fizetés helyett a jövőben akár 5 milliót is kereshetnek majd.
A 15 és 64 év közötti EU-s munkavállalók mindössze 5 százaléka dolgozott általában otthonról 2017-ben. Bár ez az arányszám rendkívül alacsony, a magyar adat még ettől is jócskán elmarad a maga 2,5 százalékával. Ez azt jelenti, hogy hazánkban jelenleg, alig több mint 100 ezer olyan munkavállaló van, aki otthonról, azaz homeoffice-ból tevékenykedik.
Öt magyar felnőttből négyen megnézik az élelmiszercímkéket. A vásárlók ráadásul különös figyelmet fordítanak a tartósítószerek, a cukor és a különböző színezőanyagok jelenlétére a termékekben, holott sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy az E-számok nem minden esetben laborban előállított veszélyes kemikáliák, hanem olyan általános anyagok is lehetnek, mint a C-vitamin (E-300) vagy a sütőpor (E-500). Ezen felül a Coca-Cola június 20-i sajtóeseményén a Pénzcentrum megtudta azt is, hogy a teljes magyar gazdaságot sújtó munkaerőhiány a vállalatot is érinti, és legnehezebben a pénzügyi, logisztikai és gyártási területre találnak megfelelő számú és jól képzett szakembert.
Sokszor hallani a hírekből, hogy a rendőrség akár milliós nyomravezetői díjakat is felajánl bizonyos ügyek kapcsán a használható információkért. Ezek statisztikai sikerességéről azonban az Országos Rendőr-főkapitányság nem vezet listát, ráadásul nagyon szűk azoknak az egyéneknek is a köre, akik törvényes keretek között, akár csak adatgyűjtésre is jogosultak. A rendőrség kötelekén kívül ilyenek lehetnének például a magánnyomozók, őket azonban csak megbízási szerződéssel lehet felbérelni, amit a rendőrség nem tesz meg, így a különböző bűnügyekben csak a sértett családja, illetve hozzátartozói élhetnek ezzel. A magánnyomoztatás ugyanakkor egyáltalán nem tartozik az olcsó szolgáltatások közé, ezenfelül mint minden szakmában, ebben is sok a kókler.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete felmondja a Metró Kereskedelmi Kft.-vel kötött 2017. decemberi bérmegállapodást, mivel szerintük olyan folyamatok indultak be a kereskedelmi szektorban, ami eltüntette a dolgozók eddig meglévő bérigényét. 10-ből 8 dolgozó venne részt nyomásgyakorlási kezdeményezésben.
A Szép-kártyákra két évvel ezelőtt feltöltött keret nagyjából 98 százalékát elköltötték a kedvezményezettek a május végi határidő lejártáig, az OTP Bank, az MKB Bank és a K&H Bank által kibocsátott kártyákon összesen nagyjából 2 milliárd forint maradt a béren kívüli juttatásból.
A 2017/2018-as tanévben 5882 köznevelési intézményben tanulhattak a diákok. Ezek közül a Belső-pesti Tankerületi Központban van a legtöbb gyerek, oda több mint 52,8 ezren tartoztak, a Szigetvári Tankerületi Központ pedig a legkisebb nyolcezer tanulóval.