Az első hó nem csak autósoknak okozott káoszt: a BKK-nak sem indul könnyen a ma reggel
Budapesten az utak hókásásak, csúszósak, a havas útviszonyok miatt több BKK-járat nem, vagy terelve közlekedik.
Budapesten az utak hókásásak, csúszósak, a havas útviszonyok miatt több BKK-járat nem, vagy terelve közlekedik.
A meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően pénteken hajnalban erős szél kíséretében megérkezett a havazás.
A MÁV téli forgalmi rendet léptetett életbe, a Magyar Közút pedig folyamatosan végzi a megelőző sószórást és hóeltakarítást.
Gyergyószéken és Balánbányán több ezer háztartás maradt áram nélkül, és a vasúti közlekedés is akadozott csütörtökön Székelyföldön az éjszakai havazás miatt.
A fél országra figyelmeztetést adtak ki havazás miatt péntekre, három megyében hófúvás is lehet.
A jelenlegi modellfuttatások alapján már csütörtökön az esti órákban elérheti a nyugati határt az érkező ciklon melegfronti csapadékzónája.
Délutánra már inkább csak az ország délkeleti felén fordulhat elő csapadék. Késő délutántól, estétől kezd csak el csökkenni a felhőzet északnyugat felől.
A hét legmarkánsabb változása szerdán várható, amikor erős, viharos széllel érkezik egy hidegfront.
A csillagászati tél kezdete Magyarországon december 21-re esik 2024-ben, a hó ennél hamarabb is megérkezhet.
Fagyos területeken ónos szitálás is lehet, a hőmérséklet viszont nem változik jelentősen - ez derül ki a mai időjárás-előrejelzésből.
Dunaújvárosból, Debrecenből és Tiszafüredről jelentettek hószállingózást az észlelők.
Vasárnap számottevő csapadék nem lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 24 fok között alakul. Hétfőn az egész nap derült tájakon 22, 23 fok is lehet.
A jövő héten lehűlés várható, ez november első hétvégéjén csapadékkal járhat. A friss előrejelzések alapján az első havazásra is számíthatunk, különösen a magasabb hegyvidékeken.
Ausztriában berobbant a tél, több síterep is megnyithat. Van, ahol több mint fél méter hó hullott.
A ciklon kiadós havazást hozhat az Alpokban, akár fél-1 méteres friss hótakaró is kialakulhat a magasabban fekvő területeken.
A nyárnak ezzel végleg búcsút intettünk, a gleccsereken hamarosan indulhat a síszezon.
Elbúcsúzhatunk a szeptemberi nyártól, nemcsak a jövő hét elején, hanem a végén is kiadós csapadék várható.
Az alacsonyabban fekvő tájakon inkább eső várható, azonban a hegyekben annyira lehűlt a levegő, hogy nem a tavasz, hanem a tél tért vissza április közepén.
Esik a hó az Írott-kőnél, tíz óráig nagyjából 1-2 centiméternyit friss hó hullott le a Kőszegi-hegység csúcsánál.
Nem csak hozzánk érkezett hideg a magasban, hanem az egész térségbe: az Alpokban havazik.