Kevés szülő ismeri az igazi előnyöket: ilyen táborokba is járhatnak a magyar gyerekek
A táborok segíthetnek abban, hogy a gyerekek megismerjék és megszeressék a környezetet, valamint fejlesszék kreativitásukat, önállóságukat és társas készségeiket.
A táborok segíthetnek abban, hogy a gyerekek megismerjék és megszeressék a környezetet, valamint fejlesszék kreativitásukat, önállóságukat és társas készségeiket.
Egyre kisebb gyerekeknek nyitnak bankszámlát a szülők. Az sem ritka, hogy akár születésük után, de a középiskola második felére már szinte mindenkinek van számlája és kártyája.
A nyár a pihenésről is szól, a tévézés pedig a kikapcsolódás egyik formája, ugyanakkor gyermekkorban kiemelten fontos, hogy változatosan és aktívan töltsék az idejüket.
Pár hónap alatt fel tudja készíteni az alapítvány az önkénteseit egy nagyon komoly, felelősségteljes, nehéz, de hálás feladatra.
Felkerestük Kőműves Glóriát, a Nevetnikék Alapítvány kuratóriumi elnökét, hogy jobban megismerjük a szervezet tevékenységét és célkitűzéseit.
Az Internet Hotline (IH) 2022-ben 2758 bejelentést kezelt, amelynek több mint 50 százaléka gyermekkel szembeni szexuális visszaélést rögzítő tartalmakkal kapcsolatban érkezett.
A magyar szülők mindössze 28 százaléka rendszeresen ad fix zsebpénzt a 18 év alatti gyermekének, de az összeg nagyban függ az anyagi helyzettől.
A magyar szülők 28 százaléka rendszeresen ad fix zsebpénzt a 18 év alatti gyermekének, ugyanakkor az otthoni házimunkába való besegítésért és az iskolai teljesítményért történő fizetés kevésbé elterjedt hazánkban.
A gyerekek 25 százaléka számol be rendszeresen, legalább havi gyakorisággal fejfájásról egy új hazai kutatásban megkérdezett szülők szerint.
A gyerekek is egyre fiatalabban férnek hozzá a videójátékokhoz. A felmérések szerint a 6–9 évesek 74 százaléka játszik valamilyen játékkal.
Meglepő akcióval indítja a strandszezont a kiskunmajsai fürdő.
A saját költőpénz régóta bevált eszköz arra, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan kell bánni a pénzzel.
Mennyire vagyunk tisztában a világ egyik legnépszerűbb közösségi médiumának veszélyeivel?
20 gyermekülést tesztelt a Német Autóklub a biztonság, a praktikum, az ergonómia és a szennyezőanyag-tartalom szempontjából.
A gyerekek szeme anatómiai okokból több UV-sugárzást enged át, mint a felnőtteké, ezért náluk fokozottan figyelni kell a szem és a szem környékének UV-védelmére.
Alvásriadót hirdetett a Magyar Alvás Szövetség, azonnali cselekvésre szólítanak fel.
Olyan kevés adat áll rendelkezésre a magyar gyermekekről, hogy a szakemberek nem tudták pontosan megmondani, milyen is volt gyereknek lenni 2022-ben Magyarországon.
Brutális adatokat közölt a magyar gyerekek egészségügyi ellátottságáról az Eurostat.
A Lupa Beach nagy dobásra készül ezen a nyáron: a 12 év alatti gyerekek ingyen mehetnek strandolni.
Hárommillió magyar szenved allergiától, és sokan nem is tudják, hogy egyáltalán mi a bajuk olyankor, mikor szezonja van a parlagfűnek és más pázsitféléknek.