Friss infók az árstop bővítéséről: elárulta a kormány terveit Nagy Márton
A gazdaságfejlesztési miniszter elárulta, hogy napokon belül döntés születhet az élelmiszerek árstopjának kiterjesztéséről.
A gazdaságfejlesztési miniszter elárulta, hogy napokon belül döntés születhet az élelmiszerek árstopjának kiterjesztéséről.
A cég rontotta a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzést is, jövőre a korábbi 3 helyett már csak 0,8 százalékos GDP-növekedést várnak.
Évtizedek óta nem látott inflációs nyomás sújtja az év utolsó hónapjaiban a fejlett gazdaságokat, és egyre nagyobb a kockázata egy általános recessziónak is.
Némileg csökken majd az éves infláció mértéke jövőre, de a szakértők technikai recesszióra számítanak.
Az IMF friss adataiból azt is megtudhatjuk többek között, hogy Magyarország gazdasága lehet a második leggyorsabban növekvő az unióban.
A legtöbben 10 ezer forintot kapnak, a legalacsonyabb ellátásban részesülők pedig ennél is kevesebbet.
A hazai gazdaság zsugorodását várja 2023-ra szokásos őszi elemzésében az Atradius hitelbiztosító. A tanulmány szerint az idei évben még pozitív lesz a magyar GDP, de jövőre recesszióval számolnak az elemzők.
Már látszódnak a megszorítások első, fájdalmas következményei, a belföldi kereslet szűkülésének első jelei.
Az idén a vártnál jobb, jövőre gyengébb növekedés várható az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tevékenységi területén.
13,5-14,5%-ra emelte az éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését az MNB. A GDP-növekedés jövőre érheti el a mélypontot.
Az IMF korábban még 2,2 százalékos román gazdasági növekedéssel számolt, most viszont úgy látják, akár a 4,8 százalék is összejöhet.
A következő hetekben jelenhet meg a rendelet arról, mennyi nyugdíjemelésre, illetve nyugdíjprémiumra számíthatnak a magyar idősek novemberben.
Bár Romániában a hivatalos adatok szerint nem sokkal volt alacsonyabb az infláció augusztusban a magyarországinál, az élelmiszerek például sokkal kevésbé drágultak meg.
Megzuhant a mezőgazdaság teljesítménye, összességében mégis 6,5 százalékkal nőtt a GDP.
Igen szép növekedést produkált idén a magyar GDP, azonban ha más faktorokat is megvizsgálunk könnyen látszik, hogy a kép most is árnyaltabb annál, mint amilyennek elsőre tűnik.
Románia már csak két hellyel van mögöttünk az EU-ban az egy főre eső GDP-alapú vásárlóerőben.
Alig mozdult a forint a második negyedéves GDP-adatra, később mégis zuhanni kezdett.
Jelenlegi kilátások szerint 5,5-5,7 százalékos lehet a növekedés a 2022-es évben, viszont jövőre lassulás várható.
Ha 7,3%-os marad a 2022-es GDP-növekedés, akkor a nyugdíj negyedének, de legfeljebb 20 ezer forintnak a 3,8 szorosa lehetne az idei nyugdíjprémium összege, vagyis 76 ezer forint.
A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátói szektor helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus egyre erősödő helyreállása.