A vártnál gyorsabban lehetünk túl a válság nehezén? Felemás jelentést közölt az IMF
A Nemzetközi Valutaalap szerint az euróövezetben idén 0,7 százalékos GDP-növekedés jöhet, ami 0,2 százalékkal magasabb, mint amit októberben prognosztizáltak.
A Nemzetközi Valutaalap szerint az euróövezetben idén 0,7 százalékos GDP-növekedés jöhet, ami 0,2 százalékkal magasabb, mint amit októberben prognosztizáltak.
Az eddigi BBB-ről BBB mínuszra minősítette le Magyarországot a Standard & Poor’s pénteken.
2023 végére egy számjegyű lehet az infláció, az éves átlag pedig 17,5 százalék körül várható.
Nagyon kemény spórolást vezet be 2023-ra a kormány, ez jól látszik a hétfőn közzétett büdzséből is.
Felülvizsgálta korábbi, zsugorodásra vonatkozó előrejelzését az amerikai befektetési bank, a Goldman Sachs. A bank prognózisában a GDP 0,6 százalékos bővüléssel számol.
A legnagyobb kihívást, és ezzel együtt igen jelentős bizonytalanságot továbbra is az európai energiaválság, valamint az energiaárak alakulása jelenti.
A 2010 után végrehajtott magyar adóreform elsődleges céljai között szerepelt a gyors elmozdulás a munkát és tőkét terhelő adók túlzott hangsúlya felől a fogyasztási és forgalmi adók irányába.
Jövőre a jogosultak ugyanúgy számíthatnak a 13. havi nyugdíj utalására februárban, a nyugdíjprémium jövője még kérdéses.
A magyar gazdaság közelít a technikai recesszióhoz, de az infláció mértéke is lassan csökken.
Az első verzió nyári elfogadása óta csökkentek a növekedési várakozások, az inflációs jóslatok pedig jócskán emelkedtek.
A III. negyedévben 4,0%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest, az előző negyedévhez mérten viszont 0,4%-kal csökkent.
Cél a tényleges nyugdíjkorhatár emelése és a korai nyugdíjba vonulás szankcionálása.
Lesz recesszió Magyarországon? Jó eséllyel már van is! 2023-ban pedig csak az lesz a kérdés, hogy az éves GDP milyen irányban változik.
A következő években Magyarország számos egészségügyi, gazdasági és szociális krízissel nézhet majd szembe.
Javította a magyar gazdaság idei növekedési előrejelzését az OECD.
A munkaidő-veszteség 40 százalékkal kisebb lenne, ha a magyarok olyan egészségesek lennének, mint az osztrákok.
A nemzetközi hitelminősítő az idén még 3 százalékos, jövőre azonban 1,7 százalékra lassuló globális GDP-növekedéssel számol reálértéken.
Tragédia nem történt, de beszédes adat, hogy a gazdaság teljesítménye ismét csökken, vagyis ez már technikai recessziót vetít előre
Elemzők szerint minden bizonnyal technikai recesszióba süllyedt a hazai gazdaság az idei év második felében.
A növekedéshez a mezőgazdaság kivételével valamennyi nemzetgazdasági ág hozzájárult.