Új forintérméket vezetnek be Magyarországon: ennyit érnek, így néznek ki
Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében.
Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,60 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 50 050,88 ponton, ismét történelmi csúcson zárt pénteken. Mutatjuk azt is, mi történt Európában.
Horvátországban például már bekövetkezett, amitől mi magyarok eddig csak rettegtünk, bőven 500 forint felett van a literenkénti átlagár.
Hamarosan új forintérmék kerülnek fogalomba. Ezek lesznek a forint legnagyobb példányszámban forgalomba hozott forgalmi érme emlékváltozatai.
Évszázadokon keresztül a lecsó a legolcsóbb étele volt a magyaroknak - ma már ez nincs így.
1,08 milliárd forint a tét ezen a héten.
Akár 17 000 forint is a zsebünkben maradhat, ha jól tervezzük meg az utazást
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetésével csütörtökön elindult a főszezon az albérletpiacon,
Az egyes kutak árai között akár 60-70 forintos eltérés is lehet! Így pedig bizony nem mindegy, hol is töltjük tele az autót, hiszen egy tankon több ezer forintot is spórolhatunk.
Ezen a játékhéten született telitalátos szelvény a Skandináv lottón, egyvalaki 53 700 390 forintot nyert!
Végre csökkennek az üzemanyagárak! Péntektől a benzin és a gázolaj átlagára is újra 450 forint alá kerül.
Hozzászokhattunk, hogy a pandémia óta minden, de tényleg minden drágul.
A NAV a silány minőségű, de az eredetire hasonlító, több mint egymilliárd forint értékű ruhákat és műszaki cikkeket megsemmisítette.
Ezen a játékhéten született telitalátos szelvény a Skandináv lottón, egyvalaki 106 887 605 forintot nyer!
A nyomozók 25 embert állítottak elő és hallgattak ki, közülük 15 embert őrizetbe vettek
Durván megdrágult a fagylalt tavalyhoz képest, sőt a nyár végére további drágulás is várható
Leeseik az állad, ha meglátod ezeket az árakat!
Tavaly is több, mint 10 milliárd forint népegészségügyi termékadót fizettek be a cukros üdítők és a sós snackek gyártói.
A legmagasabb bírságot egy holland székhelyű online szállásfoglaló portál üzemeltetője kapta
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 22-én 0,3 százalékponttal megemelte a jegybanki alapkamatot. A lépés hatással lesz az új és a korábban folyósított lakáshitelek kamatára egyaránt.