Magyar hoteles cégnek kell visszafizetnie az uniós támogatást: ő lenne az első fecske?
A 2014-ben támogatást kapott projekttel szemben már korábban is állapítottak meg szabálytalanságot, amely a támogatás egy részének visszafizetésével járt.
A 2014-ben támogatást kapott projekttel szemben már korábban is állapítottak meg szabálytalanságot, amely a támogatás egy részének visszafizetésével járt.
Miután a színészhez nem ért ki a mentő, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás.
Hiába terjedtek el az alternatív vitarendezési megoldások Magyarországon, a peres ügyekhez viszonyított arányuk messze elmarad a nyugat-európai átlagtól.
A NAV a regisztrált exportőrként nyilvántartott gazdasági társaságok tevékenységét rendszeresen, nyomonkövetési eljárásban vizsgálja.
Az ítéletek és az eljárások minőségét pedig nagyban befolyásolja, hogy egy bíróra mekkora teher nehezedik egy időben.
Egyes költségekről csak a jegyek kosárba helyezését, illetve regisztrációt követően tájékoztatták a felhasználókat.
Mint kiderült, itthon csak polgári peres eljárás keretében lehet kártérítést érvényesíteni a sofőrrel szemben.
Az egyetlen dolog, ami nagy könnyebbség lehet, hogy a tartozások csak a megörökölt vagyon mértékig szállhatnak át ránk.
Közvetlenül az édesség elfogyasztása után bejelez a konyakmeggyre a rendőrségi szonda, de pár perccel később már nem - mondta Szécsi Tibor rendőr-alezredes.
Büntetőeljárás folyik a Borsod megyében kilőtt, jeladóval felszerelt farkas ügyében. Az állat Svájcból keveredett Magyarországra.
Bevonták Zalatnay Sarolta jogosítványát ittas vezetés miatt. Az énekesnő egy buliról tartott haza, ahol elmondása szerint mindössze pár szem konyakmeggyet fogyasztott.
Majdnem kétszer több felszámolási eljárás indult magyarországi székhelyű vállalatokkal szemben 2022-ben, mint egy évvel korábban.
A Fertő tavi beruházás környezetvédelmi működési engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt a bíróság
Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését.
Amennyiben valaki nem tudja rendezni a tartozást, időhúzás helyett érdemes fizetési halasztást vagy részletfizetést kérnie
Hamarosan fontos határnap következik, a kutak vízügyi engedélyeztetésével kapcsolatban jár le egy határidő.
Egy miskolci „elkövetői kör” jogosulatlanul igényelt állami támogatást hallókészülékekre.
A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalata az uniós versenyszabályokat is megsérthette az ármegkötéssel.
Akár adóelkerüléssel is „meggyanúsíthat” az adóhatóság, ha nem figyelünk oda.