Tízezreket kaphatnak havonta a magyar családok: mutatjuk, kinek jár az ingyenpénz
Több ezren kapnak segítséget!
Több ezren kapnak segítséget!
Sokéves mélyponton vagyunk...
Ma már nem csak a kiskereskedelmi láncoknál bevett toborzási stratégia a bérek nyílt kommunikációja, hanem úgy tűnik, a gyorséttermi láncok esetében is egyre elterjedtebb. Most kiderült, mennyit lehet keresni a KFC éttermeiben.
Egész életünk során mintegy 90 ezer órát töltünk a munkahelyünkön, ami már önmagában megmagyarázza azt, hogy miért kell arra törekedni, hogy a legmegfelelőbb környezetben töltsük el ezt a rengeteg órát. A fizikai, a kulturális és a környezeti tényezők azok, amelyek a leginkább befolyásolhatják a közérzetünket ezért a munaadóknak ezekre érdemes odafigyelni, ha meg akarják tartani a legjobb kollégákat - hangzott el az FM & Office konferencia egyik előadásán.
2021-ig akár háromszor annyi magyar is dolgozhat távmunkában, mint napjainkban. Számuk dinamikusan emelkedik. Kezdetben főleg IT munkakörök esetében volt népszerű a távmunka, ma már azonban egyre több területen általános, és a vállalatok biztosítják ezt a lehetőséget a dolgozóiknak.
Melózhatnak majd nyugdíjasként is...
A 2019. január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer fő volt, 62 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,9 százalékra emelkedett. Mindkét nem esetében javulás történt, ugyanakkor a férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket.
Egyre többen dolgoznak a magyar bankoknál, de a fiókoknak befellegzett: 2018 végén 39 715 fő dolgozott a magyar hitelintézeteknél, ami 9,6 százalékkal marad el a 2008-astól, a fiókok számára vonatkozó statisztikát pedig 2013 óta vezeti az MNB, az akkorihoz képest 29 százalékos a csökkenés.
2019. januárban a bruttó átlagkereset 343 500 forint, a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 228 400 forint volt, mindkettő 10,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A magyarok több mint fele végez valamilyen fizikai munkát, nagyobb részük a könnyű fizikai munka kategóriába esik. Az EU-ban jóval kevesebb ez az arány. Kiderült, hogy a magyar dolgozók csupán harmada végez ülőmunkát.
A nyilvántartott álláskeresők száma 4,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2019. januári zárónapon 254 200 álláskereső szerepelt, mintegy 13 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.
Rengeteg magyar dolgozik külföldön, számuk továbbra sem csökken. Nem is csoda, hiszen a nyugati bérekkel a magyar munkaadók még mindig nem tudnak versenyre kelni. Aki eddig még nem indult útnak, azt jó eséllyel a családja tartotta vissza: ma már azonban az sem akadály, hiszen a munkaközvetítők ma már páros állásajánlatokkal várják a hezitálókat. Összegyűjtöttük a legjobban fizető külföldi lehetőségeket.
A legalacsonyabb elérhető csomag 240 000 forint lesz, szeptembertől 248 500 forint.
Sztrájkot hirdetett a miskolci S.E.G.A gyárban az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete ma 18 órától. A sztrájk oka, hogy a munkaadó elzárkózott a kollektív munkaügyi vitától.
Szeretnénk elérni, hogy a magyar legyen a legegyszerűbb, a legkevesebb adminisztrációt és a vállalkozásokat legjobban kiszolgáló adórendszer.
A megyei kormányhivatal ellenőrei jelentek meg szerdán a Tesco áruházlánc győri irodaközpontjában, hogy helyszíni szemlét tartsanak a társadalombiztosítási kifizetőhelyként működő vállalatnál.
Immár harmadik éve folyamatosan nő a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) dolgozók száma. Akik mintegy 600 ezer forintos 2018 decemberi bruttó átlagkeresettel rendelkeznek.
Meglepő módon rossz a helyzet Dániában és Luxemburgban is - a románokról nem is beszélve.
Országos sztrájkot hirdet a közszolgálati dolgozók szakszervezete, aminek időpontját január 17-én jelentik be.
Van olyan megye, ahol a dolgozók csaknem kétharmada kapja a legkisebb törvényben meghatározott fizetést.