19 °C Budapest
Milliókba kerültek a magyaroknak az idei viharkárok: egyre rosszabb a helyzet, hogyan előzhetjük meg ezt?

Milliókba kerültek a magyaroknak az idei viharkárok: egyre rosszabb a helyzet, hogyan előzhetjük meg ezt?

2024. szeptember 13. 11:03

A tavalyi évet követően az elmúlt évtizedben idén másodszor lépte át a tízmilliárd forintot a viharszezon biztosítói kárrendezése. Az elmúlt két év nyári időjárása közel annyiba került a társaságoknak, mint a 2016-2020 közötti öt év.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) legfrissebb összesítéséből az derül ki, hogy az idei május 1 - augusztus vége közötti viharszezonban a biztosítók lakásbiztosítási szerződések alapján, több mint 86 ezer bejelentésre 10,3 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek már ki, vagy tartalékolnak kárkifizetésekre. Ez közel hárommilliárd forinttal és húszezer bejelentéssel kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Ugyanakkor 2010 óta, amióta a MABISZ összesíti ezen időszak káradatait, a tavalyin kívül csak a kiinduló, súlyos árvizekkel társított évben kellett mélyebben a zsebükbe nyúlniuk a társaságoknak. (Ez alatt a tizenöt év alatt a lakásbiztosítási területen a káresetek összesített száma egyébként meghaladja az 1,68 milliót, a teljes kárösszeg pedig a 133 milliárd forintot. Ezekben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások.)

A legtöbb bejelentés június első napjaiban futott be, valamint a július 17-i viharokhoz köthető, de a szélsőségessé váló időjárásra utal, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is a hagyományos viharszezonon kívül is lehet még komolyabb károkra számítani – például a dunai árvízhelyzet függvényében. A bejelentések zöme Budapest mellett Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékhez, valamint Debrecen, Hajdúszoboszló, Nyíregyháza, Dunakeszi és környékéhez köthető.

A legjellemzőbb kártípusok a jégverés, vihar, tetőbeázások voltak. A biztosítók külön kiemelték, hogy a jégverés okozta károk sokkal jelentősebbek voltak, mint az elmúlt években.

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is feltűnően sok volt a villámcsapások és azok másodlagos, indukciós hatásai okozta kár. Ezek külön tételt képeznek a biztosítói statisztikákban. Itt az összesítések az év első nyolc hónapjára vonatkoznak. Idén a mintegy tizenkilencezer kárigény kb. kétezerrel kevesebb, mint tavaly volt, a kifizetett vagy tartalékolt összegek tekintetében (3,1 milliárd forint) viszont mintegy százmillió millió forinttal meghaladja azt.

Különösen szembetűnő, hogy ebből az összegből közel 2,7 milliárdot tesznek ki a másodlagos hatás okozta károk. (Ilyenkor a közelben lesújtó mennykő számítástechnikai és szórakoztató elektronikus eszközöket vagy háztartási készülékeket tesz tönkre.) Ez nagyjából megegyezik a tavalyi, hasonló jogcímen történt kifizetésekkel. A korszerű, integrált áramköröket tartalmazó műszaki berendezések jobban ki vannak téve a villámok hatásának, így a hálózatokon keresztül beérkező túlfeszültség gyakrabban okozza a meghibásodásukat, mint a korábban használt, hasonló berendezések esetében. Ezzel kapcsolatban a biztosítói szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a villámcsapás okozta károk mérséklésére a megelőző villámvédelmi intézkedéseket (villámvédelmi és/vagy túlfeszültség-védelmi rendszer) és a biztosítást egymással kombinálva célszerű alkalmazni. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Magyar Biztosítók Szövetsége konkrét ajánlásokat is kidolgozott a villám- és túlfeszültség okozta károk megelőzésére és csökkentésére.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A viharokat illetően a százhúszezer forint körülii átlagkár nagyjából megfelel a tavalyinak, ugyanakkor húsz-negyven százalékkal haladja meg a három-négy évvel korábbiakat. (2020-ban például hasonló nagyságrendű, 85 ezer bejelentés után még 6,6 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, egy évvel korábban pedig 4,1 milliárdot – 96 ezer bejelentésre.) Ez egyrészt jelzi az idei viharok intenzitását, másrészt köszönhető a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis egyre erősebben érződik a kárinfláció jelensége.

Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká. (Erről akkor beszélünk, ha a vagyontárgy tényleges értéke meghaladja a biztosítási szerződésben rögzített biztosítási összeget. Ilyen esetben a biztosító káreseménynél pro-rata térítést alkalmaz, azaz a kárt csak arányosan téríti meg, mégpedig olyan mértékben, ahogyan a károsodott vagyontárgy biztosítási összege aránylik a vagyontárgy tényleges értékéhez.) Szerződéseinket ezért érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után, illetve az erős inflációs környezetben is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezzünk. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosításokról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.

Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. július 30. 20:02
Beszéltem Hitelügyintézős Gáborunkkal, azt mondta, hogy már most látszik, hogy mekkora bolondokháza...
MEDIA1  |  2025. július 29. 15:12
Szeptember1-jétől Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs...
Holdblog  |  2025. július 29. 10:09
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge...
KonyhaKontrolling  |  2025. július 28. 07:45
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekéne...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 31. csütörtök
Oszkár
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. július 30. 21:00