Óvatosan a legújabb legális nyugdíjtrükkel: vagyonokat veszíthet, aki most rosszul taktikázik
A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők arra figyelmeztetnek, hogy hátrányai is vannak ennek a megtakarítási formának.
A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők arra figyelmeztetnek, hogy hátrányai is vannak ennek a megtakarítási formának.
Február 6. és 12. között átmenetileg szünetel a hitelezés a CIB Banknál, ugyanis lecserélik a bank hitelbírálati rendszerét.
Számos hazai bank már bejelentette, hogy alkalmazza a számlacsomagok terén érvényesíthető éves inflációkövető díjemelést.
A Bankmonitor hitelkalkulátor által vizsgált nyolc pénzintézet közül három csökkentette lakáshitelének kamatát februárban.
Amikor hitelből vásárol valaki ingatlant, akkor az egyik legfontosabb kérdés az, hogy honnan tudja majd előteremteni a minimálisan elvárt 20 százalék önerőt.
A Bankmonitor összegyűjtötte, hogyan alakultak tavaly a járulékbevételek és a nyugdíjkiadások, és hogy kell-e számítani a jövőben a nyugdíjrendszer érdemi átalakítására.
A Falusi CSOK 2024-től lényegesen nagyobb támogatási összeggel érhető el, miközben a jogosultsági feltételei sem szigorodtak.
Szakértők összegyűjtöttek 10 tipikus problémát, amelyeket érdemes elkerülni akkor, ha a nyugdíjunkra teszünk félre.
A péntek reggel megjelent adatok szerint 2023 decemberben 5,5 százalék volt az éves infláció, míg a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számított infláció 5,3 százalékot mutatott.
A 2024-ben induló CSOK Plusz hitel már számos pénzintézetnél elérhető. Ugyanakkor számos feltételnek kell megfelelni az igényléshez.
Január elsejétől elindult a CSOK Plusz, ami kezdetben hitelként működik, de a második vállalt gyerek születésekor 10 millió forinttal elengedik a tartozásból.
Megjelentek a bankok 2024-es hirdetményei, így már tudhatjuk, milyen feltételekkel kínálják hiteleiket januártól.
Továbbra sem mindegy, hogy a fiatal házasok hol igénylik a kölcsönt, ugyanis a hitelbírálati gyakorlat bankonként eltérő.
Szakértők szerint ahhoz, hogy 2024-ben ismét felpöröghessen a lakáshitelezés Magyarországon arra van szükség, hogy 6% alatti kamattal lehessen lakáshitelhez jutni.
Minden magyar számlatulajdonos kézhez kapja a kimutatást, amiből megtudhatja, milyen költségei voltak a számlavezetésének. 2024-ben akár 18 százalékkal is drágulhat a bankolás.
Egy frissen megjelent jogszabály értelmében a CSOK Plusszal vásárolt városi ingatlanok teljes egészében illetékmentesek lesznek.
A Pénzcentrum évösszegző cikkében most annak járt utána, hogy mégis mi is történt ebben az évben a szektorban, illetve mi várható 2024-ben az ingatlanpiacon.
Megjelent a rendelet, ami az első lakásvásárlóknak biztosít kedvező előírásokat. A Bankmonitor szerint ebben van meglepetés is, aminek nem minden CSOK Plusz igénylő fog örülni.
Társadalmi egyeztetésre bocsátott csütörtök éjjel a kormány egy jogszabálytervezetet, amely a preferált kistelepüléseken elérhető lakástámogatás szabályait módosítja, pontosítja.
2024. januárjátótól jelentősen megváltozik a családok otthonteremtési támogatásának rendszere.