Bankszámla-tudatlanságban él rengeteg magyar: nem is sejtik, mekkorát nyernének ezzel a lépéssel
Már több mint 50 ezren nyitottak online új bankszámlát, az egyik magyar pénzintézetnél.
Már több mint 50 ezren nyitottak online új bankszámlát, az egyik magyar pénzintézetnél.
Az MNB bő 75 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki három bankra és egy banki fióktelepre a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozási kockázatok kezelését áttekintő témavizsgálata nyomán.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, melynek értelmében jövő nyártól csak egyetlen banknál lehet majd Magyarországon Diákhitelt igényelni.
Bár a lakosság nagy része már rendelkezik bankszámlával, azért még mindig vannak olyanok, akik berzenkednek a gondolattól - nekik segítünk most néhány hasznos információval.
Vannak készülékek, amelyeknél a technikai limit 200 ezer forint, de olyan ATM-ekkel is találkozhatunk, amelyekből akár 400 ezer forinthoz is hozzá lehet jutni.
Pozitív hangulatot hozott az október a Budapesti Értéktőzsdén – a BÉT első számú indexe, a BUX index 41 053,7 ponton zárt, amely 8,5 százalékos növekedést jelent szeptemberhez képest.
Akár 5-15 százalékkal is megnőhet egy-egy lakáshitel összköltsége. A hitelmoratórium jelen állás szerint ugyanis az év végén kifut, és sokan nem számolnak a lehetőség következményeivel.
December elején három napra leállnak az Erste Bank rendszerei, változások lesznek a szolgáltatásokban.
Idén novemberben és decemberben egyaránt hosszabb leállásokra számíthatnak a CIB Bank ügyfelei.
Az OTP Bank 2022. október 26-án megjelent lakáshitel hirdetménye alapján a pénzintézetnél elérhető jelzáloghitelek köre jelentősen átalakul.
Beszédes adat, hogy a bő 240 milliárdos állománnyal a folyószámlahitelek augusztusban már csak nagyjából 2,5 százalékát adták a teljes lakossági kölcsönportfóliónak.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán összesen 25 millió forint bírságot szabott ki a Duna Takarék Bank Zrt.-re.
Kedden és szerdán rendszerfejlesztés miatt részleges szolgáltatáskiesés lesz a CIB Banknál.
A hétvége jelentős részében nem tudnak majd rendesen bankolni az ügyfeleik.
Technikai karbantartás lesz a Raiffeisen Banknál novemberben. A munkálatok alatt az internetes portálon és az applikáción is fennakadások várhatóak.
Súlyos bajba kerülhet a magyar gazdaság, ha az uniós források nem érkeznek meg a köverkező hónapokban
Minden második ember végül más banktól igényel lakáshitelt, mint eredetileg tervezte!
Ahogy átléptünk 2022 utolsó negyedévébe, az egyre kedvezőtlenebbé váló pénzügyi körülmények. Mire figyeljenek oda a befektetők, és vannak-e halvány reménysugarak a láthatáron?
Felforgató események és a hosszú távú trendekről vitatkoztak a fogyasztási hitelek szakértői
A pénz digitalizácója nem lehetőség, hanem szükségszerű, ez pedig a piac és a szabályozó szervek mellett a lakosság életére is komoly kihatással lesz.