Őrületes a szakadék az országban: itt egy kunyhó áráért akár egy palotát is kaphatsz
A HelloVidék annak járt utána, hogy milyen fontosabb gazdasági, turisztikai változások történtek az elmúlt egy évben Somogy megyében.
A HelloVidék annak járt utána, hogy milyen fontosabb gazdasági, turisztikai változások történtek az elmúlt egy évben Somogy megyében.
Őszi menetrenddel folytatódik a balatoni hajózási szezon
Az energia-veszélyhelyzet arra készteti az országokat, hogy felmérjék nyersanyag-lehetőségeiket. Így derült fény arra is, hogy a Balaton alatt olajkincs van, ám ezt egyelőre nem fogják megfúrni.
Lenyűgöző légzuhatagot örökített meg Schidru Péter Fonyódon, és tette közzé a MetFigyelő közösségi oldalán. A férfi a megyei lapnak elmondta, hogy a látványt Fonyódon, a Sipos-hegyi kilátóból fotózta le augusztus 24-én.
Idén júliusában a kereskedelmi szálláshelyeken 1,3 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el.
A nagy, többnapos rendezvények továbbra is népszerűek hazánkban, melyet a szállásfoglalási adatok emelkedése is bizonyít.
Az elő- és főszezonban több mint 2,7 millióan utaztak vonattal a tóhoz, vagy onnan, illetve a balatoni állomások között.
A hatóság továbbá 28 tétel, mindösszesen 790,49 kg nem nyomonkövethető, lejárt minőségmegőrzési/fogyaszthatósági idejű élelmiszert vont ki a forgalomból.
Már az is csodaszámba sok vidéki kistelepülés esetében, ha az elnéptelenedést lassul, nemhogy teljesen megáll.
Több mint kétezerháromszáz szakszerűen ellátott sérülés – ez a 2022. évi Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat (BESZ) mérlege.
Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút Székesfehérvár-Balatonakarattya közti szakaszát.
A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint több üdülőhelyen is nehezen indult be a szezon, és a szokottnál nagyobb a visszaesés.
Vidéken, például Szombathelyen és Sopronban nem egy kultikusnak számító belvárosi vendéglátóhely zárt be mostanában, vagy kínálják eladásra. Országos tendencia ez? Hogyan alakult a szezon a hazai vendéglátásban?
A tó környékén a strandoláson kívül még rengeteg mindent lehet csinálni: például végigkóstolni a legjobb éttermek, büfék, halsütők kínálatát.
Továbbra is népszerűek a balatoni és Velencei-tavi nyaralók: Siófokon idén 1,3 millió forint volt a négyzetméterár.
Balatonhoz közeli érzés, de mégsem a magyar tenger. A nádas inkább a tetején van, hiába is keresnénk a tó partján. Biztosítja a falusi vendéglátás szívélyességét, de mindezt egy elegánsabb, modernebb köntösben.
A növényzetet gondozzák az M7-es autópályán, Tárnok térségében, így már csütörtök reggel 10 kilométeres a torlódás a Balaton felé.
Motorcsónakot az országban egyedül a Tisza-tavon lehet saját jogon bérelni, ahol Európában egyedülálló módon a robbanómotoros járművek használatának nincsenek korlátai.
A Balaton környékén már több helyen is üzemanyaghiány van. A MOL arra kéri az autósokat, hogy ne pánikvásároljanak.
Az erős szél miatt elsodródott sup-ozónak, szörfdeszkázónak és csónakok, illetve műszaki hibás vitorlás utasainak segítettek, hogy biztonságosan partra jussanak.