Nagy bejelentés jött a hazai üzemanyagárakról: augusztustól készülhetnek az autósok
Augusztus elsejétől nem lesz árváltozás a benzin és a gázolaj esetében sem.
Augusztus elsejétől nem lesz árváltozás a benzin és a gázolaj esetében sem.
Július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre, akik nem kerültek be sehová.
Augusztus első felében véglegesen kiürítik a győri börtönt, így az ott fogva tartott 165 embert Sopronkőhidára és más büntetés-végrehajtási intézetekbe szállíthatják át.
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, augusztusban is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Már most nyilvános, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések július végén és augusztus folyamán.
A Magyar Államkincstár naptára szerint a családi pótlék 2024-ben is kétszer érkezik augusztusban.
A következő egy hónapban a szokottnál is figyelmesebben kell közlekedniük az autósoknak, ugyanis augusztus közepéig tart az őzek párzása.
A torták hivatalos sajtótájékoztatója 2024. augusztus 1-én lesz és augusztus 19-től lesznek árusíthatók.
Július 5-én több olaszországi repülőtéren is sztrájkot tartanak a szakszervezeti tagok.
Az augusztus végéig tartó munkálatok idején csak a BKK járatai és a megkülönböztető jelzést használó járművek hajthatnak át a felüljárón.
A forró napokon jó program lehet beülni a légkondicionált moziterembe egy jó filmre.
Hat hét múlva, 2024. augusztus 7-én, szerdán startol el az idei Sziget fesztivál.
A nyári szünetben változnak a menetrendek, elkezdődik a szabadságolások időszaka, sokkal többen utaznak.
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a legfontosabb dátumokat!
Mikor lesz a tavaszi óraátállítás? Mikor lesz a következő hosszú hétvége és mikor lesz 2024-ben a pünkösd? Mutatjuk a legfontosabb dátumokat!
Tavaly év végén minden eddigi havi rekordot megdöntött a K&H SZÉP kártya forgalom: 2023 decemberében közel 4,7 milliárd forint értékben vásároltak a kártyabirtokosok.
A bruttó átlagkereset 555 900 forint volt 2023 augusztusában, 15,2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.
Kikerültek a szeptemberi inflációs adatok a Központi Statisztikai Hivatal oldalára. Augusztusról- szeptemberre csökkent az infláció.
Az árbevétel Magyarországon összesen több mint 97 milliárd forintot tett ki a logisztikai központ eredményével együtt.
A kiértékelés mostani, befejező részében azt vizsgáltuk meg, milyen általános mentális állapotban vannak az iskolások itthon.