Ez az alattomos betegség sok magyart is érint: ha nem figyelünk nagy baj is lehet belőle
A savas refluxban szenvedőknek érdemes lehet mértékkel fogyasztaniuk a csokoládét.
A savas refluxban szenvedőknek érdemes lehet mértékkel fogyasztaniuk a csokoládét.
A szakértő kiemelte továbbá az egészséges és változatos étrend jelentőségét a krónikus betegségekkel - így a rákkal - szembeni védekezésben is.
Népszerű diéták, például a ketogén étrend vagy az időszakos böjt gátolhatja a daganatok növekedését és terjedését.
Az innováció, a folyamatos termékfejlesztés és technológiai megújulás jelenti a versenyképesség alapját a hazai gyártók számára a gabonapelyhek piacán.
A tanulmány szerint a nők 50 és 60 éves koruk között évente átlagosan 6,8 kilót szednek fel, testalkattól függetlenül.
Sokan csak azért kezdenek el követni egy-egy új trendet, mert az egyfajta divatként jelenik meg például a közösségi médiában.
A szervezet által felszívódó cink mennyiségét befolyásolja, hogy mennyi fehérje van az étrendben.
Nem kézenfekvő, viszont mivel a bélrendszer helyes működése nagyon fontos az immunrendszer számára, érdemes lehet például betegen is fermentált, savanyított ételeket fogyasztani.
Sok tévhit kering a multivitaminok szedése és hatása kapcsán, ezeknek nem érdemes bedőlni.
Egyre inkább tör előre a világban az egészségtudatosabb táplálkozás, melynek keretében sokan mondanak le a húsról is.
A Semmelweis Egyetem tanulmányából kiderült, mely vitaminok, ásványi anyagok és antioxidánsok lassíthatják a krónikus obstruktív tüdőbetegség romlását.
Az egyik nagy tévedés, amely a magnéziumot övezi, hogy minél nagyobb dózist érdemes szedni belőle.
A táplálkozási szokásokat illetően az elmúlt években drasztikus változások következtek be, amelyek nem csak átformálták a piacot, de mozgásban is tartják azt.
A melatonin számos altató, nyugtató hatású étrend-kiegészítőben megtalálható, a gyógyszerfelügyelet most sorra veteti le ezeket a polcokról.
Idén a szokásosnál korábban vette kezdetét a forróitalpor- és C-vitamin szezon a magyar patikákban.
Régóta tudjuk, hogy a fogyni vágyók gyakran akár úgy is belevágnak egy diétába, hogy arról nem tudják, valóban hatásos és legfőképpen egészséges-e.
A fogyókúrázók fejében pedig ott motoszkál a kérdés, hogy vajon belefér-e a diétába a leves vagy sem, illetve lehet-e egészségesen a levesekkel fogyni.
A koleszterin nem maga az ördög, hanem alapvető fontosságú, normális mennyiségben könnyíti az emésztést a belekben, és részt vesz a hormonok, vitaminok és az epe előállításában.
Átlagosan havi ötezer forintot költenek vitaminokra, étrend-kiegészítőkre a magyarok, akik a legtöbbet C és D vitaminokból.
Miközben a hamburger sokak kedvenc étele, nem árt azért limitálni a fogyasztását. De még mennyire!