Így játsszák ki az élelmesek a csúcsdrágulást: ez a 15 trükk minden bevásárlásnál működik
Ha ezeket a tippeket megfogadod, még a jelenlegi árak mellett is sokat spórolhatsz a nagybevásárláson.
Ha ezeket a tippeket megfogadod, még a jelenlegi árak mellett is sokat spórolhatsz a nagybevásárláson.
Júliusban is folytatódtak az elmúlt hónapokra jellemző átárazások, ami a kormányzati adóintézkedésekkel párosulva újabb lendületet adott az áremelkedéseknek.
Amikor tartóssá válik a hőség, mindig nagy kihívást jelent a főzés. Nemcsak izzasztó feladat ez a kánikulában, hanem még a lakás hőmérsékletét is emeli.
Amit egy éve még 16 324 forintért megkaptunk, azért most 21 930 forintot kellett fizetnünk, ez 34,3 százalékos emelkedésnek felel meg.
Több mint hatszáz kilogramm, a kánikulában hűtés nélkül szállított párizsit találtak a pénzügyőrök.
Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 23,6 százalékkal nagyobb volt.
Az árstop sokkal több termékre van hatással, mint szükséges lenne, és szerinte készülni kell a recesszióra.
Hazánknak pedig történelmi szárazsággal kell szembenéznie. Július közepére az ország területének döntő többségén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki.
A fogyasztási szokások és igények változásai még a fejlett országokban is felerősítették az élelmezésbiztonsággal kapcsolatos kockázatokat és félelmeket.
Bővíti a házhozszállítási kapacitását és az ilyen üzletek körét a diszkont-áruházlánc, összesen egymillió fölé ért az így elért vásárlók száma.
A kata lefaragása nyomán is csökken a boltokban, szolgáltatóhelyeken elkölthető pénzünk.
Beláthatatlan következményei lehetnek az élelmiszerek drasztikus drágulásának. A végét pedig még közel sem látni a válságnak.
Idén nem csak időszakos vízhiánnyal kell számolnunk, hanem az aszály miatt komoly kiesés várható a mezőgazdaságban, ami a globális búzahiány közepén komoly gondokat okozhat.
Ugyan az élelmiszerek egy év alatt brutális mértékben drágultak, a java még hátra van az áremelkedésnek.
Július hagyományosan az aratás hónapja, a búza betakarítása pedig fontos az egész következő év szempontjából, úgyhogy nem véletlen, hogy komoly hagyományok és babonák kötődnek ehhez az időszakhoz.
2022. január–májusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 11,6%-kal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.
Nagyon sok olcsóbb, saját márkás terméket veszünk, elindult a "lefele vásárlás"
A nehéz helyzetben is hosszú távra tervez az üzletlánc - a társ-ügyvezetőket kérdeztük.
Nem kell attól tartani, hogy bármiből komoly hiány lesz, viszont az, hogy elszáll egyes termékek ára, sajnos ténykérdés - fogalmazott Heiszler Gabriella, a SPAR ügyvezetője.
Az élelmiszerek ára az egyik legfontosabb tényezője az inflációnak, de nemcsak nálunk, hanem világszerte - mondta a jegybank elemzője.