17 °C Budapest
Hungarian currency: Forint banknotes and coins (500 Forint, 1000 Forint, 50 Forint, 20 Forint, 10 Forint, etc.)

Brutális irányt vehet az infláció: a szakértők szerint még hátra van a feketeleves

2022. augusztus 8. 09:55

Alig akad olyan hatás, amely érdemben visszafoghatta júliusban az áremelkedéseket - írja VG. A lap elemzői konszenzusa szerint a nyár közepén a 13 százalékot is elérte az infláció.

A VG elemzői konszenzusa szerint a nyár közepén 13 százalékra gyorsulhatott az infláció, júniushoz képest pedig 1,6 százalékkal emelkedhettek a fogyasztói árak, miközben a maginfláció is már a 15 százalékos szint közelében jár. Ami azonban még ennél is aggasztóbb, hogy hónapról hónapra tolódnak feljebb az éves várakozások: a mostani számítások szerint idén csaknem 12,5 százalékos lehet a drágulás, és jövőre sem fog érdemben lassulni.

Júliusban az élelmiszerek, a tartós cikkek és egyéb cikkek (pl. papír, háztartási vegyi anyagok) területén egyaránt folytatódtak az átárazások, ami leginkább az élelmiszereknél okoz látványos drágulást – mondta a VG-nek Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője. Halász Ágnes, az UniCredit Bank vezető elemzője szerint a drámai mértékű forintgyengülés hatása vélhetően gyors áttételekkel érvényesült a hónap folyamán, főként az importált élelmiszerek és iparcikkek körében, míg a piaci szolgáltatások áremelkedését a szabadidős szolgáltatásokkal kapcsolatos kereslet élénkülése is gyorsíthatta. A szakértő arra mutatott rá, hogy a rezsitámogatás csökkentése augusztusban csaknem a duplájára gyorsítja majd a drágulás havi ütemét, amitől az alacsony bázissal párosulva az éves árindex 17 százalék közelébe emelkedhet. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 15. 11:41
Horvátországban 2025-ben minden lakosra több mint 24 vendégéjszaka jutott a kereskedelmi szálláshely...
Bankmonitor  |  2026. október 15. 11:27
Egy házapsárnál lehet nagy korkülönbség, ami sajnos hosszú távon veszélyeket is rejthet magában. Mi...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 15. csütörtök
Teréz
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 15. 11:29