Utcán kígyózik a sor Budapest ikonikus kávéházánál: éjjel is nyitva lesznek, mit keresnek ennyien?
A New York Café december 13-tól január 6-ig – egyelőre tesztüzemben - éjszakai nyitvatartással várja vendégeit.
A New York Café december 13-tól január 6-ig – egyelőre tesztüzemben - éjszakai nyitvatartással várja vendégeit.
Éjszaka szinte országos fagy várható, így a most még nedves, vizes útszakaszok gyorsan jegessé válhatnak, főként a szélcsendes tájakon.
Négy megyében, Baranyában, Somonyban, Vasban és Zalában elsőfokú figyelmeztetést adtak ki tartós, sűrű köd miatt.
A szakértők által ajánlott technikák között szerepel a rendszeres alvási ritmus kialakítása, valamint a koffein és az elektronikus eszközök használatának korlátozása is.
A tünetegyüttes általában késő délután vagy kora este jelentkezik, és akár órákig is eltarthat. A jelenség pontos okát még a szakemberek sem tudják biztosan megmondani.
Mutatjuk, honnan és mikor érdemes felnézni az égre, és miért fontos az űrkutatásban az, hogy az üstökös a Nap és a Föld között halad el.
Sokan számára komoly problémát jelent az alváshiány, pedig a megfelelő alvásmennyiség kulcsfontosságú a rohanó világunkban.
Szeptember 22-én bekövetkezik az őszi nap-éj egyenlőség, egyben beköszönt a csillagászati ősz.
Magyarországon a válaszadók 62/100 pontot adtak a biztonságra, ezzel az európai lista első harmadában foglalunk helyet.
A pályahiba elhárítása az éjszakai órákig eltart, a dél-balatoni vonalon hajnalig pótlóbuszos átszállásra, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra, jelentős késésekre kell számítani.
A Hold már este 11 óra előtt lenyugszik, nem fog minket zavarni a fényével az éjszaka nagy részében zavartalanul figyelhetjük meg a feltűnő fénycsíkokat.
Földrengés volt Romániában, Lugos várostól 36 kilométerre szombaton éjjel, magyarországi idő szerint 22:46 perckor
Oroszország több hullámban támadta drónokkal szerdára virradóra Kijevet július hónapban a hetedik, a háború folyamán pedig az egyik legnagyobb ilyen jellegű támadásában.
A kutatásban figyelembe vették a résztvevők alvásidejét, alvásminőségét és kronotípusát - vagyis azt, hogy természetes hajlamuk szerint mikor szeretnek felkelni és lefeküdni.
A jelenség bármelyik nap bekövetkezhet, ennek során az objektum nagyjából olyan fényesnek látszik majd, mint a Sarkcsillag.
Ma már egy mezei utazónak is magadathat az, ami a hollywoodi sztároknak: belekóstolhatnak a gazdag és híres emberek életstílusába.
Hétfő éjszaka meghalt egy 17 éves fiatal lány, aki vasárnap délután szenvedett baleset vitorlázó repülőjével.
A nyári napforduló napján a leghosszabb a nappal az évben, innentől kezdve rövidülnek a nappalok.
Az éjszakai zuhanyozás kiváló módszer az allergiás tünetek enyhítésére,
A Balaton és Olaszország árait hasonlítottuk össze: vajon hol olcsóbb nyaralás?