Ezt rengeteg kutyatartó rosszul tudja: 6+1 végzetes hiba, amit te ne kövess el!
Ma Magyarországon több mint kétmillió kutya él, közülük százezernél is több kóbor ebként az utcákon, sokan pedig menhelyeken tengetik a mindennapjaikat.
Ma Magyarországon több mint kétmillió kutya él, közülük százezernél is több kóbor ebként az utcákon, sokan pedig menhelyeken tengetik a mindennapjaikat.
Január végét követően kizárólag azok értékesíthetik online az érintett készítményeket, akik szerepelnek a hivatal "Engedélyezett távértékesítők listája" adatbázisában.
Örök dilemma, hogy négylábú kedvencünknek szüksége van-e kutyaruhára vagy sem. Mindkét tábornak komoly véleménye és érvei vannak. Összegyűjtöttük, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, amikor kutyaruha vásárlása mellett döntünk.
Mr. Goxx néhány hónap alatt 20 százalékos hasznot termelt az ügyleteivel, mialatt a legnagyobb amerikai cégeket egybefogó S&P 500-as index kb. feleennyi hozamot termelt.
A szakember szerint a bükki szervál nem fog lesben állni emberre vadászva sem a fák mögött, sem az utcasarkon, mégis óvatosnak kell lenni, ha valaki találkozik vele.
Sikeresnek bizonyul a bölény-visszatelepítési program, jelenleg már mintegy 105 egyed él szabadon a Szárkő-hegységben. A visszatelepített bölények először hetekig akklimatizálódnak egy bekerített területen, mielőtt szabadon engedik őket.
Több olvasó jelezte, és képeket, valamint Facebook-posztokat küldött egy Vas megyében kóborló kengururól. Az állat több településen is megfordult, mire a devecseri Meggyeserdei Menedék munkatársainak sikerült befogniuk a vönöcki játszótéren.
Az albérletpiaci kínálatban jelentősen nőtt az olyan lakások aránya, amelyeknél a tulajdonosok engedélyezik a bérlőknek, hogy kisállatot hozzanak magukkal.
Az állatbarát irodák nagyban segíthetik az emberek munkába való visszatérését.
Csak olyan vágjon bele, aki anyagilag és időben is biztosítani tudja azt, amire az állatnak szüksége van.
Ők nem is ugatnak sokat és barátságosak.
Hűségesek, barátságosak, játékosak.
Mutatjuk a listát.
Bármennyire is szeretjük kisállatainkat sokszor jelenthet problémát a bútorokba, ruhákba beivódott kellemetlen szag. Utánajártunk, mi lehet a megoldás a kutyások egyik legnagyobb rémálmára.
A karanténhoz hasonlóan az év bizonyos szakaszaiban, például a nyári szünidőben is gyakran döntenek új házi kedvenc befogadása vagy vásárlása mellett a családok, azonban a nagy döntést érdemes alaposan megfontolni.
A kölyökkutyák és a lélekben soha fel nem növő, idősebb négylábú kedvenceink élénken érdeklődnek az apró, mozgó élőlények iránt, és egyáltalán nem hatja meg őket a magas rizikófaktor, ha játszani akarnak velük. Nekünk azonban vigyáznunk kell rájuk.
Sokan otthoni, önkéntes karanténba vonultak, így egyre több háziállattulajdonos is hosszú ideig a négy fal között tartózkodik. A megváltozott életmód, a séták csökkenése súlyos hatással lehet a kutyákra.
Felkavaró videó is készült a vasútállomás környékén történt esetről, ami nagyon felháborította a helyieket. A kutya azóta orvosi ellátás után visszakerült a gazdájához, aki már nagyon kereste.
Román sertésfajtaként ír a mangalicáról a legolvasottabb román újság.
Összeszedtük azokat az ételeket, amelyeket jobb, ha nem hagyunk az ünnepi asztalon, mert akár kedvenceink életébe is kerülhet a belőlük való falatozás.