Szabadságunk negyedével magunk rendelkezünk A szabadságok rendjét a Munka Törvénykönyve szabályozza, de egy-egy munkáltató ettől eltérően is rendelkezhet (ha ezt rögzíti a kollektív-, illetve a munkaszerződésben). Hazánkban életkor szerint növekszik a törvényileg meghatározott szabadnapok száma, a pályakezdők az alapszabadságot, azaz a 20 napot vehetik ki egy naptári évre számítva.
A szabadságot megegyezés alapján adják ki, ha a munkáltató úgy látja, hogy nem tudja nélkülözni kollégáját, akkor megkérheti egy másik időpont kiválasztására. Szabadságunk negyedével mi magunk rendelkezünk, ez rövidebb napok kivételét, hosszú hétvégék megszervezését jelentheti.
Alapszabadság
Az alapszabadság mértéke 20 munkanap, ami a munkavállaló
- huszonötödik életévétől 21;
- huszonnyolcadik életévétől 22;
- harmincegyedik életévétől 23;
- harmincharmadik életévétől 24;
- harmincötödik életévétől 25;
- harminchetedik életévétől 26;
- harminckilencedik életévétől 27;
- negyvenegyedik életévétől 28;
- negyvenharmadik életévétől 29;
- negyvenötödik életévétől 30 munkanapra emelkedik.
Számold ki, hogy hány szabadnap jár neked 2010-ben:
(Több olvasónk kérésére pontosítunk, a "Kora" mezőbe azt írd be, hogy hányadik születésnapod ünnepled idén. A cikkben később szerepel, hogy a magasabb mértékű szabadság abban az évben jár, amikor betöltöd a
törvényben meghatározott életkort.)
Pótszabadság
Gyermekek utáni pótszabadság:
- egy gyermeked után 2 nap,
- két gyermeked után 4 nap,
- kettőnél több gyermeked után évenként összesen 7 munkanap pótszabadság illet meg.
A vak munkavállalónak évenként 5 munkanap pótszabadság jár.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A föld alatt állandó jelleggel dolgozó, illetve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát eltöltő munkavállalót évenként 5 munkanap pótszabadság illeti meg.
Fontos tudnivalók:
- többféle címen járó pótszabadság egymás mellett is jár,
- a magasabb mértékű szabadság abban az évben jár, amikor betöltöd a
törvényben meghatározott életkort, (illetve amelyik évben gyermeked
eléri a 16. életévet),
- évi rendes szabadságod negyedét munkáltatód - kérésednek megfelelő
időpontban köteles kiadni, ezt a szabadság kezdete előtt legkésőbb 15
nappal be kell jelentened, de
- a munkáltatód határozza meg, hogy a fennmaradó háromnegyed részt
mikor adja ki - természetesen a kettőtök közötti egyeztetés illetve az
év elején kialakított "szabadságolási ütemterv" alapján,
- kettőnél több részletben csak hozzájárulásoddal lehet a szabadságot kiadni.
2010-es munkaszüneti napok
A Munka Törvénykönyvének ide vonatkozó bekezdése szerint kapott felhatalmazás alapján, a szociális és munkaügyi miniszter a következőket rendelte el.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


