18 °C Budapest

Szlávik: az engedélyezett vakcinák hatékonyak és biztonságosak

MTI
2021. január 23. 22:03

Azok a védőoltások, amelyeket a hatóságok engedélyeznek - legyenek akár hagyományosan vagy korszerű, új technológiával előállítva - egyaránt hatékonyak és biztonságosak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.

Szlávik János hozzátette: bár elképzelhető, hogy a hatékonyság és az oltási reakciók szempontjából van különbség a védőoltások között, de abban nincs, hogy valamennyi törzskönyvezett vakcina megakadályozza azt, hogy a beoltott súlyos állapotba kerüljön, intenzív osztályra jusson és meghaljon - hangsúlyozta.

Emlékeztetett: a járvány első hulláma idején a jelenleginél sokkal több ember szerette volna beoltatni magát a koronavírus ellen, az esetek nyári csökkenésével azonban ez az arány is alacsonyabb lett. Hozzátette: emellett ősszel elindult egy oltásellenes hangulat, de ahogy megjelent az első hatékony oltóanyag Magyarországon - amelynek láthatóan nincsenek súlyos szövődményei - az oltakozási kedv ismét emelkedni kezdett.

A legújabb számítások szerint már 30 százalék felett van azoknak az aránya Magyarországon, akik mindenképpen beoltatnák magukat a koronavírus ellen - mondta. A főorvos hangsúlyozta: Magyarországon eddig is sokféle védőoltást használtak, a gyermekeket több mint 20 vakcinával oltják be, de utazásokhoz kötötten vagy prevenciós céllal - például a méhnyakrák vagy az agyvelőgyulladás esetében - is adnak be védőoltásokat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus elleni vakcináknál is végigmentek a kutatók ugyanazokon a fázisokon, amelyeket a korábbi védőoltásoknál is alkalmaztak, csak sokkal gyorsabban, sokkal több emberen tudták rövid idő alatt kipróbálni, mert óriási összegeket fordítottak a kutatásokra.

A főorvos úgy fogalmazott: az nem várható el, hogy teljesen eltüntessék a betegséget, mint a feketehimlő esetében, mert a koronavírus szinte biztosan velünk marad. De a védőoltásokkal - amelyek összetételén elképzelhető, hogy a mutációk miatt később majd változtatni kell - a betegség nem fog már milliók halálát okozó járvánnyá válni.

Szlávik János kitért az orosz Szputnyik V vakcinára, amely egy harmadik generációs korszerű oltóanyagon alapul. Ez az a technika, amit a brit AstraZeneca gyártásánál is alkalmaznak, és egy ártalmatlan adenovírussal váltják ki az ellenanyag termelést. Ezt a technikát az ebolánál már évekkel ezelőtt alkalmazták - tette hozzá a főorvos.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Kiemelte: a védőoltások hosszabb védettséget adnak, mint a betegség, hiszen sok koronavíruson átesett ember szervezetében nincs a védettséghez elegendő ellenanyag, így akár újra is fertőződhet. A védőoltásokkal azonban olyan mennyiségű antitest jön létre, amely legalább 6-8 hónapig biztosan megvédi a beoltottakat. Megjegyezte: azért csak ennyi időt tudnak garantálni a szakemberek, mert ennél több idő nem telt még el az első védőoltások beadása óta.

Szlávik János kijelentette: a nyájimmunitás a lakosság 50-60 százalékának beoltásával érhető el. Azonban a járványveszély megszűnte után is maradhatnak koronavírusos esetek, viszont nem betegszenek meg és kerülnek kórházba tömegek - mondta.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm