Különösen érdemes odafigyelni az idősek és a még oltatlan csecsemők egészségének védelmére a most Európában terjedő kórokozóktól.
Fontos észben tartani, egyelőre a koronavírus miatti korlátozások és az emberek sokkal nagyobb odafigyelése következtében nincs influenzajárvány idehaza - írja az Infostart.hu.
Ezen a télen is elindult az influenza figyelőszolgálat, amely kevesebb megbetegedésről számol be, mondta el az InfoRádiónak Dánielisz Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője, aki hozzátette
Ennek oka többek között a távolságtartás, a maszkviselés, és az otthoni munkavégzés is, ami mind-mind hozzájárul az influenza terjedésének visszaszorításában.
Egy időre fellélegezhet több százezer magyar: nemsokára viszont újra itt a feketeleves, készülhetnek
Az átmeneti időszak kora nyári allergénjei közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.