Az Egyesült Királyság gyógyszerfelügyeleti hatósága szerint legalább 81 haláleset köthető ehhez a megbetegedéshez az országban.
A kormány a péntek este megjelent rendeletével módosította az egyes járványügyi szabályokat.
A rendelet két fontos döntést tartalmaz. Egyrészt kimondja, hogy a lakosság széles körű tájékoztatása érdekében a járványügyi készültség bevezetésére okot adó járvánnyal kapcsolatos valamennyi, az országos tisztifőorvos vagy az egészségügyi államigazgatási szervként kijelölt szerv vezetője által kiadmányozott, az ország egész területén alkalmazandó módszertani útmutatót, eljárásrendet és egyéb közleményt - a (2) bekezdés szerinti kezdeményezés esetén - közzé kell tenni a Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben.
A másik lényeges döntés, hogy a játékkaszinóknak és kártyatermeknek is be kell zárniuk este 23 óra és reggel 6 óra között (hasonlóan a többi vendéglátóhelyhez). Ennek értelmében "a játékkaszinók és a kártyatermek területén 23.00 óra után 06.00 óráig az ott foglalkoztatottak, az üzemeltetőképviselői, valamint a műszaki feladatokat ellátó személyek kivételével tilos tartózkodni".
Múlt héten már előkerült, hogy a vendéglátóhelyek közül a kaszinókra nem vonatkozik a korlátozó intézkedés és nyitva lehetnek egész éjszaka. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor október elején jelezte, hogy indokolt lehet felülvizsgálni ezt a szabályozást.
Az e heti Kormányinfón pedig a tárcavezető bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében a kaszinókra is vonatkozik a korlátozás.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A rendelet arról is határoz, hogy az iskolákat lehet látogatni amennyiben szavazóhelyiségként működik az adott időszakban. A dokumentumból az is kiderül, hogy ezentúl már a maszkhasználat ellenőrzésére nem az vonatkozik, hogy a rendőrség is ellenőrizheti, hanem, hogy a rendőrség ellenőrzi.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök