Az ünnepi időszak a meghittségről és a fényekről szól, ugyanakkor a lakástüzek kockázata jelentősen megnő ebben az időszakban.
"Március 1-től változik az oltási rend Magyarországon" - jelentette be Dr. György István, államtitkár az Operatív törzs március másodiki bejelentkezését.
Dr. György István államtitkár szerint Magyarorzság versenyt fut az idővel. Rohamosan nőnek az aktív fertőzöttek és kórházi betegek száma. Éppen ezért március 1-től módosul az oltási stratégia:
A cél, hogy április 11-ig mindenki, aki regisztrált, megkapja legalább az első oltását. Az oltások felgyorsítását az szolgálja, ha van elég oltás az országban, de lassan érkeznek a vakcinák. De az államtitkár szerint sajnos nincs arre lehetőség, hogy mindenkit egyszerre beoltsanak. Dr. György István azt is elmondta:
- A hétvégi oltásokért plussz pénzt fognak kapni a háziorvosi, 40-80 ezer forint között
- Eltolják a Pfizer és Astrazeneca második oltását, 35 napos, illetve 12 hét különbséggel kerülnek majd beoltásra
- Kevesebb lesz az oltástartalékolás, minden vakcina ami érkezik, kiadják a háziorvosoknak, oltópontoknak
Változik az oltási terv
Heti oltási terv: szerda, csütörtöki napok azok, amikor eltudják kezdeni az oltást, ezért az oltási hét szerdától szerdáig tart.
- Első feladat: folytatják a regisztrált idősek oltását, erre három vakcina áll jelenleg rendelkezésre (Sinopharm, Moderna, Pfizer)
- Második feladat: a regisztrált idősek mellett tovább folytatják a 60 éve alatti krónikus betegek oltását is, erre egyelőre egy oltás van, ez az Astrazeneca. Fontos változás, hogy ezt már nem a háziorvosoknál fogják kapni az emberek, hanem oltási pontokon. Ez azért lesz így, hogy tehermentesítsék a háziorvosokat. Az oltópontokra érkezők SMS-ben kapnak majd behívót.
- Harmadik feladat: folytatódnak a harmadik körös oltások, több mint 395 ezer regisztrált lesz beoltva a következő hét szerdáig a második adagjával.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








