2019. augusztus 22. csütörtök Menyhért, Mirjam

Ezeket az autókat lopják legjobban Magyarországon 2019-ben: itt a hivatalos lista


2019 eslő félévében Opel és Suzuki márkájú személygépkocsikra rendelték el a legtöbb körözést lopás miatt - derül ki a hivatalos, ORFK statisztikából, amit a hatóság adott ki a Pénzcentrumnak. A statisztikából kiolvasható az is, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest igencsak megcsappant az eltulajdonjtott Skodák és BMW-k száma, ellenben Renaultból kétszer annyit loptak idén 6 hónap alatt, mint 2018 első félévében. Ezen felül látszik az is, hogy egyes motormárkákból jócskán többet lovasítanak meg a tolvajok, mint személygépkocsiból, a bűnözők abszolút kedvence ezen a téren a Simson és a Yamaha.

2019 első félévében az Opel márkájú személygépkocsikra adták ki a legtöbb, lopás miatt elrendelt körözést - közölte a Pénzcentrum adatkérésére az ORFK.  Számszerűleg ez 38 körözött autót jelent, ami mögött második helyen holtversenyben nem sokkal maradt el a Suzuki és a Ford sem egyaránt 36-36 körözéssel. Az eddigi adatok alapján tehát megállapítható, hogy a körözési lista élén változás történt, tavaly ugyanis, az évnek ugyanebben az időszakában, amikoris a 2018-as első féléves adatokat elemeztük, azt írtuk, hogy a körözési lista élén - évek óta változatlanul - a Ford áll. Az amerikai gyártó hegemóniája 2019-re azonban megszűnt.

A TOP 10 dobogójára egyébként még a Volkswagen fért fel, erre a márkára 7-el kevesebb körözést adtak ki, mint a Fordra. Negyedik helyen a Reanult, ötödiken a Toyota végzett, előzve a BMW-t, ami a 6 legtöbbet lopott személygépkocsi lett így, 14 darabszámmal.  

Az adatokat böngészve további érdekesség, hogy míg 2018 első félévében a Ford 49 körözéssel vezette a listát, addigra idén már 38 körözés is elég volt az első helyhez. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a tolvajok kevésbé sikeresek, az eltulajdonított autók száma csökkent. Egyes márkák esetében ráadásul drasztikusan. Míg 2018 első félévében 28 BMW-t köröztek lopás miatt, addig idén az első félévben csupán 14-et, ami pontosan a fele az egy évvel korábbi számnak.

Sok Renault tulajdonos ellenbe szívhatja a fogát, ugyanis míg 2018 első félévében 14 autóra volt lopás miatt körözés kiadva, addigra idén ugyanebben az időszakban a duplája, 28. Ezzel a Reanault lopási számai nőttek a leginkább egy év alatt. Szintén drasztikus változás történt a Skodáknál is, hiszen míg tavaly az leső félévben 40 autót köröztek lopás miatt - ez akkor a második legtöbb volt -, addig idén ez a szám csupán 9, tehát negyedannyi Skodát lopták el 2019 első hat hónapjában, mint 2018-ban.

A személygépkocsilopások számain túl kíváncsiak voltunk arra is, hogyha az összes gépjárművet vesszük alapul, akkor miként alakul a 2019 első féléves gyártmány szerinti körözési toplista. Először is azt látjuk, hogy a Suzuki ezen a listán az élre ugrik, igaz csak egyel több körözési számmal. Ami viszont ennél is szembetűnőbb, hogy a Simson ezen a listán a 6. helyen áll, összesen 27 körözéssel, amit 7. helyen a Yamaha követ 19-el, de az Aprilia gyártmányú motorokra is 10 körözést adtak ki, akár csak Csepelre. Ebből a listából jól látszik tehát, hogy egyes motormárkákból jóval többet lopnak el, mint például személyautókból.

Lophatatlan gépjármű nincs

Tapasztalataink szerint nincs ellophatatlan gépjármű, azonban a tulajdonosoknak érdemes mindent megtenni tulajdonuk védelme érdekében

- hívta fel a figyelmet az ORFK, ami több potenciális védekezési lehetőséget is megosztott korábban a Pénzcentrummal, ezeket érdemes felfrissíteni:

  • A lopási szándék megelőzésére szolgál a gépkocsi ablaküvegeinek szélébe (mechanikai eljárással) begravírozott, kicsinyített méretű rendszám és alvázszám, amely bizonyító erejű azonosító jelzésként szolgál. Az úgynevezett mikropontos, másodlagos jelölés hatásos megelőzési módszer, amely egyre több országban elérhető.
  • A XXI. század technikai vívmányai közül a műholdas navigációs rendszerek használata is megnehezíti az elkövetők dolgát.
  • Hatásos megelőzési módszer lehet, hogy a gyári riasztón kívül, egyéni védelmi rendszert építtetnek az autóba. A korszerű mechanikai eszközök közül a különféle kormány-, pedál- és sebességváltó zárak alkalmazásával nagyfokú védettség érhető el.
  • Javasoljuk az autótulajdonosoknak, hogy mindig zárják be az ajtókat, húzzák fel az ablakokat, vegyék ki az indítókulcsot, valamint kapcsolják be a riasztót. Kiszállás után mindig ellenőrizzék a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó működésbe lépését.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 1 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 20 252 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen nyújtja (THM 8,97%), de nem sokkal marad el ettől a K&H 22 748 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem, az MKB, valamint a Budapest Bank konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

08.22-08.28
Országos

Auchan

08.22-08.28
Országos

Lidl

08.22-08.28
Országos

Spar

08.22-08.28
Országos

Tesco

08.22-08.28
Országos

Auchan

08.15-08.28
Országos

Lidl

Iskolakezdés
08.01-09.14
Országos

Aldi

Iskolakezdés
07.25-09.07
Országos