18 °C Budapest
Row of small houses in Hungarian village, Tokaj region.

Húzós időszak vár a magyar családiház-tulajokra: már most keményen fizethetnek

2024. június 5. 20:36

Az elmúlt hetek viharai nyomán több száz kárbejelentés érkezett az Uniqa Biztosítóhoz - olvasható a biztosító közleményében. A viharok nem csak a lakásokat, hanem az autókat, a kisvállalkozókat és az ipari területeket is érinthetik. Több mint 800 esetben történt bejelentés, és a becsült kárösszeg meghaladja a 140 millió forintos összeget. A májusi viharok elvonultával már látható, hogy várhatóan idén sem lesz alacsonyabb ez az összeg. A legrosszabb időszak még előttünk van, de van néhány jótanácsunk, hogy megfelelő felkészüléssel és óvintézkedésekkel a szélsőséges időjárás okozta károk jelentős része megelőzhető vagy mérsékelhető.  

Korábban beszámoltunk róla, hogy az idei viharszezon első hónapjában a biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre. A viharok az Uniqa biztosító ügyfeleit sem kímélték - a biztosítóhoz több mint 800 esetben történt bejelentés az elmúlt hetekben. Éppen ezért a biztosító összegyűjtött néhány tanácsot, melyek megfogadásával megelőzhetjük a viharkárokat.

1. Kövesd figyelemmel az időjárás-előrejelzéseket!

Az első lépés a megelőzésben, hogy mindig naprakész legyél az időjárás-jelentésekkel. Ha erősen szeles, esős idő várható, zárd be az ablakokat, engedd le a redőnyöket, és nézz szét a kertben, hogy nincs-e ott olyan tárgy, amit felkaphat a szél. Ezzel máris minimalizálhatod a kockázatokat.

2. Ellenőriztesd rendszeresen a tetőt és a csatornákat!

A tető és a csatornák állapotának rendszeres ellenőrzése kulcsfontosságú. Érdemes szakembert hívni, aki megvizsgálja, hogy van-e szükség javításra vagy tisztításra. A kisebb szélviharok is kárt tehetnek az elavult vagy hiányos tetőkben, ezért érdemes időben felkészülni.

3. Védd meg a pincédet az elöntéstől!

Ha van pincéd, fontos, hogy megóvd azt az elöntéstől. Jó megelőző intézkedés lehet a kerítés és a pinceajtó vonalában kialakított elvezető csatorna, illetve egy automata szivattyú beszerzése. Az értékesebb ingóságokat és gépeket pedig mindig a magasabb polcokon tárold, így nagyobb eséllyel elkerülöd a vízkárt.

4. Áramtalanítsd az elektromos eszközeidet!

A villámcsapások okozta károk is jelentős anyagi veszteséget jelenthetnek. Tavaly a viharkárok 14 százaléka ilyen típusú kár volt. Ha otthon vagy a vihar idején, mindent áramtalaníts, egyébként pedig a villámvédelemmel ellátott elosztók nyújthatnak védelmet. Így az okostévéd és a wifi routered is hosszú ideig veled maradhat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

5. Készítsd fel az autódat is a viharokra!

Az autódat is fontos megvédeni a viharoktól. A legbiztosabb védelem a fedett helyen parkolás, ami megvéd a letörő faágak és a jégeső ellen is. Kerüld el a nagyobb, idősebb fák alatti parkolóhelyeket, mert ezekről könnyen letörhetnek nagyobb ágak is, komolyabb károkat okozva. A jégeső elleni védelemben segíthetnek az autótakaró ponyvák, vagy akár egy vastag pokróc, amit a csomagtartóban tartasz. Ne felejtsd el, hogy ezeket a károkat a kötelező biztosítás nem fedezi, csak akkor kaphatsz térítést, ha cascód is van.

+1. Készülj fel a következő viharra!

Kezdd el rögtön az aktuális vihar elvonulása után: járd körül a házat, a kertet és az autót, keresd meg és jelentsd be a biztosítónál a keletkezett károkat. Javítsd vagy megbízható szakemberrel javíttasd ki az esetleges sérüléseket, és máris sokkal nyugodtabb lehetsz. Ezekkel az egyszerű, de hatékony lépésekkel sokat tehetsz azért, hogy minimalizáld a viharkárokat és megőrizd az értékeidet. Készülj fel időben, hogy a nyár gondtalanul teljen!

Húzós időszak a viharszezon

A viharszezon jelentette kihívásokkal május elején mi is részletesebben foglalkoztunk, ugyanis az augusztus 31-ig tartó időszakban évente sok tízezer, egy-egy különösen viharos évben akár a 100 ezret is meghaladó számú viharkár keletkezik a hazai biztosítók adatai alapján. De a kertben álló fák is okozhatnak problémát ilyenkor - azt azonban csak kevesen tudják, hogy a fák kivágását még egy saját kert esetben is szabályozhatják az önkormányzatok.

A problémák pedig egyre csak sokasodnak, köszönhetően a klímaváltozásnak - tavaly 15 százalékkal nőtt az összkárok száma az előző évhez képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 29. 15:24
A lap megsértette az egykori ombudsman jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait, valamint hozzátarto...
MNB Intézet  |  2025. május 29. 13:54
Retail investors are often portrayed as nave actors in financial markets: less informed, overly emot...
Holdblog  |  2025. május 29. 09:26
A diagnosztikától az adminisztrációig, a személyre szabott terápiáktól a betegutak optimalizálásáig...
Kiszámoló  |  2025. május 28. 11:30
Sok magyar portálon futnak az átverős hirdetések már évek óta és úgy tűnik, ez sem az abból hasznot...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?