Az MNB alelnöke kiemelte, hogy a közeljövőben hozandó döntések lehetőségei érezhetően szűkültek.
Ajánlást adott ki az MNB a hazai biztosítóknak az éghajlatváltozási, környezeti kockázatok azonosításáról, kezeléséről és közzétételéről, illetve üzleti tevékenység során a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről. A piac szereplői az aszálybiztosításoktól a felelősségi kárviselésen át egészen a befektetések átértékelődéséig számos módon kitettek a klíma- és környezeti kockázatoknak, így a zöld fordulat esetükben is kiemelten fontos. Az ajánlás összhangban van az MNB Zöld Programjával és a tavaly megújított felügyeleti stratégiájával is.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki a magyarországi székhelyű biztosítók számára az éghajlatváltozással kapcsolatos és környezeti kockázatokról, illetve a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről tevékenységük során. A felügyeleti szabályozás célja, hogy a piaci szereplők azonosítsák, mérjék, kezeljék, kontrollálják és tegyék közzé az éghajlatváltozással kapcsolatos és környezeti kockázatokat, üzleti tevékenységükben pedig érvényesítsék a környezeti fenntarthatósági szempontokat is. Mint emlékezetes, az MNB tavaly újította meg a hitelintézeti szektornak kiadott zöld ajánlását.
Intézményi befektetőként a biztosítók – pl. az ESG, zöld (állam)kötvények jegyzésével – keresleti oldalról is hozzájárulhatnak Magyarország karbonszegény, fenntartható gazdaságra való átállásához. Emellett nekik is fel kell ismerniük saját tevékenységük esetleges káros környezeti hatásait és a működésükkel kapcsolatos fenntarthatósági kockázatokat. Ezek nyomán tudnak – a környezeti hatásokat is figyelembe vevő – megalapozott stratégiai, üzleti döntéseket hozni.
A szektornak akut – pl. viharok, áradások, tüzek – és krónikus – csapadékmennyiség csökkenése, hőmérséklet emelkedése – fizikai kockázatokra kell felkészülnie, akár saját biztosítási szerződései kapcsán. Átállási kockázatot jelentenek (a stratégiát, üzleti modellt érintően) a karbonszegény, éghajlatváltozással szemben ellenálló gazdaságra való átállás érdekében tett politika-szabályozási, technológiai vagy piaci változások. A biztosítási piac speciális kockázata ezek mellett az éghajlatváltozás okozta felelősségbiztosítási károkból fakadó rizikó. Utóbbi nem megfelelő kezelése akár a biztosítókkal szembeni fellépésekkel, perekkel is járhat.
Az ajánlás elvárja a biztosítóktól, hogy vállalatirányítási rendszereik átalakítása nyomán igazgatási, irányító és felügyelő testületeik kellően fel tudják mérni a klímaváltozási és környezeti kockázatokat. Ajánlott, hogy a biztosítók hozzanak létre az éghajlatváltozással, környezeti kockázatok kezelésével és kontrolljával foglalkozó szervezeti egységet („ESG központ”) vagy/és nevezzenek ki felelős vezetőt („fenntarthatósági vezető”) a téma kapcsán.
Az MNB elvárja, hogy a biztosítók alakítsanak ki belső irányelveket, melyek szabályozzák, hogy az éghajlatváltozáshoz köthető és környezeti kockázatok értékelése és nyomon követése hogyan épül be a biztosítási folyamatba. Értékelniük kell emellett (rövid-, közép- és legalább 10 éves távlatban is) a klímaváltozáshoz köthető és környezeti kockázatoknak való – pl. szektorális, földrajzi, egyes termékekre vonatkozó – kitettségüket, valamint a befektetési döntéseik meghozatalánál is figyelembe kell venniük a környezeti kockázatokat.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A nyilvánosságra hozatallal kapcsolatos felügyeleti ajánlás, hogy a biztosítók az éghajlatváltozással kapcsolatos és környezeti kockázatokat illetően materiális információkat, illetve kulcsfontosságú adatokat tegyenek közzé. Meg kell kezdeniük továbbá a felkészülést a már bejelentett, de még nem hatályos közzétételekre vonatkozó jogszabályok teljesítésére is.
Az ajánlást 2025. január 1-jétől kell alkalmazniuk a biztosítóknak, úgy, hogy ezt megelőzően – még a szabályozás hatályba lépése előtt – önértékelést kell elvégezniük az ajánlásban megfogalmazott elvárások tekintetében.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.