Egy nyolc éve húzódó devizahiteles perben hirdetett ítéletet pénteken a Fővárosi Törvényszék.
Egy debreceni nő körülbelül 3 millió forintot csalt ki áldozataiból az interneten, ahol nemlétező játékokat árult. A nő a bűncselekményekből, származó pénzeket négy külön bankszámlán tartotta. Számolt be a Baranya Megyei Főügyészség.
A debreceni vádlott még 2019 őszén határozta el, hogy az interneten olyan játékokat és elektronikai eszközöket fog hirdetni, amik valójában soha nem is léteztek. A hirdetésre jelentkezőktől előre kérte a vételárat, amire három különböző bankszámlát is tartott.
A sértettek miután átutalták a termék árát, vagy annak egy részét előlegként végül soha nem kapták meg amit vásároltak. A nő egy ideig még hitegette áldozatait különböző kifogásokkal: saját maga által szerkesztett feladási bizonylatot küldött többek között. Aztán pedig egyik percről a másikra teljesen eltűnt és nem válaszolt többé a megkeresésekre.
A vádlott a csalásokat egészen 2020 áprilisáig folytatta, azután is, hogy már többen feljelentést tettek ellene és gyanúsítottként hallgatták ki. Végül a csalássorozatnak az vetett véget, hogy 2020 júliusában a pécsi rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt, aki összesen 3 millió forinttal károsította meg áldozatait. Miután a bíróság elrendelte a letartóztatását kiderült, hogy összesen 197, az ország különböző pontjain élő személyt csapott be. Akár 3 év börtönt is kaphat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







