34 °C Budapest

Óriási veszélyben a magyar gyerekek: suliból hazafelé is megtörténhet a baj

2020. október 18. 13:01

Az év sötétebb hónapjaiban küölönösen fontos a gyerekek biztonsága, láthatósága. Ősszel és télen hamar sötétedik, így könnyen lehet, hogy a gyerek már sötétben jön haza az iskolából, ráadásul a helyzetet nehezítheti a köd és az eső is: a fényvisszaverők és a láthatósági mellények szerepe ilyenkor megnő.

Különösen az iskolások vannak fokozott veszélyben ősszel és télen, hiszen reggel még sötétben indulnak el a suliba, és délután is könnyen belecsúszik a tanítás naplemente utánra. Sajnos ilyenkor több baleset is történik azért, mert a sofőrök nem látják, vagy nem veszik észre időben a gyerekeket. A sötét ruhát viselő gyalogosokat csak kb. 25 méteres távolságból veszik észre a sofőrök a rossz látási viszonyok között. Ám az ADAC emlékeztet, hogy a kocsi fétávolsága 50 kilométeres sebességnél (ennyivel lehet lakott területen haladni) nagyjából 28 méter.

Ha azonban a gyalogoson van valamilyen fényvisszaverő, akkor már 140-150 méterről is kiszúrják az autósok, úgyhogy könnyen el lehet kerülni a verszélyes helyzeteket. Viszont az német autóklub emlékeztet, hogy az anyag megfeleljen az EN ISO 20471 vagy az EN 1150 szabványnak. Akár a cipőre, iskolatáskára is rá lehet ragasztani a fényvisszaverő csíkot. Az ADAC azt is ajánlja, hogy a gyerekek közlekedjenek csoportosan, hogy könnyebben észrevehetőek legyenek.

Emellett a járművezetők felelőssége is, hogy elkerüljék a baleseteket! Sötétben, rossz látási viszonyok mellett érdemes lelassítani. Rossz látási viszonyok mellett különösen fontos, hogy a szélvédő és az ablakok tiszták legyenek, érdemes még ellenőrizni a fényszórókat is, és az sem árt, ha az ablaktörlő lapátok is rendben vannak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
Holdblog  |  2026. augusztus 14. 09:33
A padel menő lett itthon - és drága. Sőt, Európában az egyik legdrágább jelenleg, ha vásárlóerőt fig...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?