A javuló számok sem mentenek meg minket: sosem lesz már 10 millió magyar

2019. július 19. 14:01

Bár javulnak a számok, és történelmi mélyponton a csecsemőhalandóság magyarországon, még ez sem elegendő ahhoz, hogy visszaforduljon a rohamos népességfogyás. Kiderült, hogy megyénként is komoly eltérések vannak az arányokban: a legjobb és a legrosszabb között hétszeres a különbség.

A 28 uniós tagállamban nagyjából 18200 gyermek halt meg mielőtt elérte volna az egyéves kort, 1000 születésre 3,6 csecsemőhalál jutott az EU-ban - derült ki az Eurostat adataiból. A 2017-es összesítés szeint abban az évben a legmagasabb csecsemőhalálozási arány Máltán és Romániában volt (6,7 jutott ezer születésre), illetve Bulgáriában is elég rossz a helyzet, ott ez a szám 6,4 volt.

Az uniós átlag 3,6 halálozás ezer születésre, bár Magyarországon egy tizeddel alacsonyabb volt ez a szám, de régióban még mindig nem állunk túl jól. Ausztriában 2,9, Csehországban pedig 2,7 halálozás jutott 1000 születésre abban az évben. Szlovénia még rájuk is köröket ver: 2,1-es arányával konkrétan a harmadik legjobb statisztikát tudja felmutatni. A lengyeleknél és a horvátoknál egyaránt 4-es az arány, Szlovákiában pedig 4,5.

Az Eurostat kiemeli, hogy az elmúlt 20 évben a felére csökkent ez a szörnyű mutató - 1997-ben még 6,9 haláleset jutott 1000 születésre. Azt is megjegyezték, hogy 10 éve még 4,4 volt az uniós átlag.

Nagyot lépett előre Magyarország, de még mindig nagy a baj

Ha megvizsháljuk az adatokat, látható, hogy 2008 óta Magyarország nagyon sokat javított a csecsemőhalandósági rátán. 5,6-ról indultunk, és a 2010-es (5,3) és 2013-as (5,0) emelkedésen kívül folyamatosan csökkent az 1000 születésre jutó csecsemőhalálozás aránya. Így jutottunk el 2017-ig, amikor a ráta történelmi mélypontra csökkent.

Ugyanakkor a KSH korábbi elemzése régiós szinten is megvizsgálta a 2017-es adatokat, és arra jutottak, hogy óriási különbségek vannak Magyarország egyes részei között. A kutatók hangsúlyozták azt is, hogy mivel az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a születések, ezzel együtt pedig a csecsemőhalálozások száma, ezért az ország egyes területei közötti eltérésekben egyre nagyobb szerep juthat egy-egy váratlan eseménynek, balesetnek, tragédiának, magának az esetlegességnek.

Még szabályszerűség sem állapítható meg: nem lehet kikövetkeztetni, hogy melyik régiók szerepelnek jól, vagy éppen rosszul a csecsemőhalálozás tekintetében. 2017-ben a legmagasabb halandósággal rendelkező megyék közé Bács-Kiskun (6,9) és Nógrád megye (6,8) tartozott, és az elmúlt évtizedekben változatlan maradt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (5,4) relatív helyzete is. Ugyanakkor meglepő, hogy az ország nyugati felében, Zala megyében is ugyanakkora az arány, mint Szabolcsban.

A 2017. évi adatok szerint Veszprém (1,0) és Baranya megye (1,6), valamint Budapest (2,2) helyzete volt a legjobb.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Külön sokkoló, hogy a legjobb és a legrosszabb megye között hétszeres különbség mutatkozott.

Sötét jövőkép

Egy korábbi Eurostat-elemzésből kiderült, hogy hiába csökken a csecsemőhalandóság, Magyarország népességfogyása várhatóan nem fog visszafordulni - a legfrissebb, január-áprilisi adatok szerint például több mint 20 ezerrel lettünk kevesebben 4 hónap alatt.

Az előrejelzések szerint az elkövetkezendő 80 évben drámai módon fog elfogyni a magyar, évről-évre folyamatosan. Ami odáig vezethet, hogy 

2100-ra már csupán 7,9 milliónyi magyar emberről beszélhetnek a későbbi korok.

A sokszor a szóbeszédben még ma is reménytelin emlegetett 10 milliós országhatárokon belüli magyar tehát a későbbiekben még annyira sem fogja majd megállni a helyet, mint ahogy manapság - is egyre kevésbé.

Ha pedig az elöregedést nézzük, akkor még sötétebb jövő előtt állnak a magyarok: az elérhető előrejelzések alapján a függőségi ráta nálunk 55-60 százalék közé fog esni, ami azt jelenti, hogy

100 munkaképes korú magyarra 55-60 65 évesnél idősebb honfitárs jut majd.

A brutális méretű népességfogyás és az elöregedés pedig valóságos nyugdíjkatasztrófát idézhet elő, ha jelenlegi rendszert vesszük alapul.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 23. 21:29
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) álláspontja szerint nem sérti a szerzői jog...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28