Nemrégiben áttekintettük, hogy a globális felmelegedés hatására emelkedhetnek-e a hazai lakásbiztosítások díjai. Most azonban azt vizsgáljuk, hogy az évenkénti díjnövekedés fedezi-e az esetlegesen bekövetkezett károkat, illetve mekkora mértékben emelkedik a fizetendő díjunk.
A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a hazai társaságok is évente indexálják a lakásbiztosítások díjait. Ez azt jelenti, hogy a díjakat évente korrigálják annak megfelelően, hogy a szerződés által biztosított fedezet minél közelebb álljon a biztosítás tárgyának valós piaci értékéhez. A hangsúly itt a közelebb szón van, ugyanis ez még nem jelenti azt, hogy a lakásbiztosításunk valóban teljes körű védelmet nyújt.
A díjak éves korrekciójához alapvetően két indexet vesznek alapul a biztosító társaságok. Az egyik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói árindexe, a másik pedig az építőipari index. Ettől függetlenül azonban, ahány társaság annyi százalék (lásd táblázat).

Tehát láthatjuk, hogy a biztosítási fedezetünk évről-évre nő az indexálás mértékével, azonban még sem fedezi teljes egészében az esetlegesen bekövetkezendő kárunkat. Ezt könnyen beláthatjuk, hogy a lakásunkban lévő ingóságok mértéke jóval a táblázatokban megadott értékek felett növekednek, már csak akkor is, ha lecserélünk néhány háztartási gépet, vagy beszerzünk egy nagyobb értékű szórakoztató elektronikát.
Éppen ezért ne csak a kötelező indexállásra hagyatkozzunk, hanem évente vizsgáljuk felül a meglévő fedezetünket és ingatlanunk, valamint ingóságunk aktuális értékét.
Miért nőnek a díjak- ha nem teljes a védelem?
A díjnövekedés egy részét magyarázza az indexálás mértéke. A másik részét az ügyfelek igényei, illetve a kapcsolódó biztosítások díjai magyarázzák.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ugyanis, a piaci szereplők adatai alapján, az ügyfelek nem szeretik az olyan konstrukciókat, amelyek nem tartalmaznak kiegészítő fedezetet. Ezért a komplexebb biztosítási csomagok tartalmaznak többek között felelősségbiztosítást és néhol egy-egy alacsonyabb személybiztosítást is. Ezek díjai természetesen beépülnek az alapkonstrukció árába.
Ezen kívül van még néhány tényező ami hatással lehet az árra, ezek az alábbi cikkben olvashatók:
Mennyibe kerül NEKED a tikkasztó hőség?
Összefoglalva tehát, győződjünk meg arról, hogy lakásbiztosításunk fedezete megfelelő-e az ingatlanunk, illetve ingóságaink piaci értékéhez képest. Amennyiben ebben nem vagyunk biztosak korrigáljuk azt minél hamarabb. Valamint ne feledjük, amennyiben komplex csomaggal rendelkezünk, nem csak egy termék aktuális díját tartalmazza a konstrukciónk.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







