Eddigi legeredményesebb évét zárta 2006-ban a francia tulajdonú Groupama Csoport, amelynek adózás utáni nyeresége elérte a 753 millió eurót. Jelentős sikert aratott a biztosítócsoport vagyonkezelője is, miután a Groupama Asset Managementet az Eurofonds szakmai nagydíjjal tüntették ki, így az első olyan francia irányítású vállalat lett, amely megszerezte az európai első helyezést.
A csoport hazai leányvállalata, a Groupama Biztosító Zrt. a tervektől jóval nagyobb mértékben csökkentette veszteségét 2006-ban, idei terveinek fókuszában pedig a nyereség elérése áll. A társaság díjbevételének 13%-os növekedésére számít 2007-ben.
Az első tíz európai biztosító közé kerülést tűzte ki ötéves tervében fő céljául a - leányvállalataival jelenleg 9 országban jelenlevő - Groupama Csoport. A párizsi központú vállalat 38,4%-os rekord nyereségnövekedéssel, 753 millió eurós nettó profittal zárta a 2006-os évet. Franciaország egyik vezető biztosítótársaságának, az egészségbiztosítási piac legnagyobb szereplőjének pozíciója tovább erősödött Franciaországban a főbb piaci szegmensekben: jelentős növekedést értek el az élet-, egészségbiztosítási és a gépjármű ágazatban, ill. a banki aktivitásában. Nemzetközi piacokon a csoport sikerrel folytatta a külső akvizíciós politikáját: 2006-ban új cégeket vásárolt meg Törökországban, Angliában és Spanyolországban, 2007-ben pedig Görögországban.
A terveknek megfelelő évet zárt a csoport hazai leányvállalata, a Groupama Biztosító Zrt. A társaság hatékony működésével - és a magyar piacon egyedi konstrukciós termékek bevezetésével - a tervezettnél jóval nagyobb mértékben tovább redukálta veszteségét. A biztosító 2005-ös 500 millió forintos pénzügyi hátrányát az előirányzott 50%-os javulást túlmenően közel 80%-kal -118 millió forintra mérsékelte. A Groupama Biztosító Zrt. elsődleges financiális célja idén a pozitív eredmény elérése. A biztosító a folyamatos portfolióbővítés és termékfejlesztés mellett 2007 végére 13%-os díjbevétel növekedésre számít.
A hazai társaság a 2006-os évet 10 milliárd forintos díjbevétellel zárta - legjobban az életbiztosítási ágazat, azon belül is a unit linked teljesített, amely egyedülálló módozatainak köszönhetően, a vártnál jóval nagyobb mértékű, 162%-os növekedést hozott 2005-höz képest. A nem-életbiztosítási ágazat esetében a kgfb volumenének stratégiailag tervezett csökkenését díjban részben, eredményben teljes egészében kompenzálta a casco jelentős, 30%-nál nagyobb növekedése.
A Groupama Biztosító stratégiai célkitűzése 2007-ben is a márka, valamint ügyfélközeliség erősítése, kommunikációs üzenetének fókuszában pedig - a tavalyi programsorozat sikere után - az idén is megszervezésre kerülő országos "Zöld mozgalom" és Groupama Mountain Bike Magyar Kupasorozat, valamint a Magyar Kézilabda Szövetség támogatása által - az egészséges és biztonságos életmódra ösztönzés áll.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Groupama Csoport francia vagyonkezelő társaságát Eurofonds nagydíjjal tüntették ki, amely az első számú európai vagyonkezelőként, illetve első számú francia alapkezelőként értékeli a társaságot. A besorolásnál összesen 9 Groupama Asset Management alap (4 kötvény-, 4 részvény-, valamint 1 kombinált alap) kapta meg a legmagasabb 5 csillagos kitüntetést, továbbá a Groupama Kötvény Euro Hitel hosszú lejáratra elnevezésű alap kimagasló teljesítménye miatt első helyezést ért el az európai kötvényalapok aktíváinak kategóriájában. A Groupama Asset Management eddig az egyetlen olyan francia irányítású vállalat, amely megkapta az európai első helyezést. Az Eurofonds díj jelentős állomás a - már számos elismerésben részesült - vagyonkezelő társaság számára, hiszen tükrözi a legfontosabb tevékenységében nyújtott kiváló minőséget. A Groupama Csoport 1993-ban alapított leányvállalata rangos név az európai piacon, a legnagyobb vállalatok, magánbankok és egyéb pénzügyi intézmények bizalmát élvezi, kezelt vagyonának értéke pedig eléri a 79 milliárd eurót.
2006. december óta az Azsió elnevezésű unit-linked termékén keresztül a Groupama Biztosító ügyfeleinek három, a Groupama Asset Management által kezelt euro alaphoz nyújt hozzáférést. A Groupama Biztosító az egyetlen társaság, amely ilyen módon határon átnyúló szolgáltatást kínál ügyfeleinek, és ezzel lehetővé teszi, hogy a magyar állampolgárok ugyanúgy fektethessék be a vagyonukat, mint a párizsi, madridi vagy római ügyfelek.
Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








