Eladott autók számában és bevételek tekintetében is új rekordot ért el 2024-ben a Ferrari.

Hihetetlen, mik a legdrágább használt autók Magyarországon: Bugatti, Ferrari, Lamborghini a toplistán
Bugatti - Ferrari - Rolls-Royce hármas az élen, óriási árbeli különbség az első és második helyezett között: az egyik autós hirdetési portál szakértője megnézte, tavaly miként alakult a legdrágább autók toplistája.
A Használtautó.hu-n a legfrissebb adatlekérés alapján a tavalyi évben a rangsort egy 2023-as Bugatti Chiron vezette, ami 890 millió forintos áron kereste új tulajdonosát – ez 624,6 millióval több, mint a második helyen álló, 2023-as Ferrari SF90 Spider ára. A top 10-ben főleg az olasz gyártó ezen modelljének variációi tűnnek fel, de akad néhány Lamborghini, valamint egy Rolls-Royce és egy Mercedes-Maybach is.
Viszonyításképp megnézték azt is, melyek jelenleg a 3 legkeresettebb márka legdrágább meghirdetett modelljei: egy Volkswagen Touareg 41,9 millió, egy Suzuki Across 25,5 millió, egy Opel Grandland pedig 23,7 millió forintos áron érhető el a Használtautó.hu-n.
A portálon meghirdetett legdrágább autók között többször is szerepel a Ferrari SF90, amely a Ferrari zászlóshajója volt egészen az új F80 megjelenéséig. Ez a modell a használt szupersportautók piacán is nagy népszerűségnek örvend. A Ferrari riválisának számító Lamborghini szintén helyet követel magának, mind az előző generációs csúcsmodell Aventadorral, mind a sport SUV-kategóriába tartozó Urusszal. Ugyanakkor a legdrágább autók listáját továbbra is a Bugatti Chiron vezeti, amelyből mindössze 500 darab készült. Az egyik példányt a Használtautó.hu-n hirdették, több mint 700 érdeklődővel és közel egymilliárd forintos áron. A luxusautók rangsorában a Rolls-Royce és a Mercedes-Maybach modellek is kiemelkednek
– emelte ki Lőcsei Dániel, a Használtautó.hu brand managere.

Baltával faragták és nem viccel: teszten a Hyundai 4 kerekű luxusnappalija, fillérekből "tankolható"
Baltával faragott luxusterepjárót villantott a Hyundai: plug-in hibrid változatban teszteltük a vadonatúj Santa Fe-t. Ez az, ami 2025-ben kell.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


