Május-június folyamán a szabadtéri strandok is egymás után élednek fel és fogadják a pihenni vágyókat.
Ilyen nincs, már ez is jóval olcsóbb Ausztriában, mint itthon: ennyivel fizethetnek többet a magyarok
Már nem csak az átlagos életvitel fenntartásához szükséges kiadásokat tekintve, hanem az autópálya használatának díjai terén is drágábbak vagyunk, mint a szomszédos Ausztria.
Amíg Ausztriában 96,40 euró (kb. 37 ezer forint) a D1-es, személygépkocsikra vonatkozó autópálya használat éves bérleti díja, addig Magyarországon majdnem a kétszerese, 57 ezer forint, ami átszámítva 148 eurónak felel meg - derült ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő bejegyzéséből. A politikus összvetetette továbbá az egynapos, a tíznapos és a havi matricákat is, így fény derült arra, hogy ezek is drágábbak itthon, mint a szomszédban.
Konkrétabban: az egynapos matrica Ausztriában 8,6 euró (3300 forint), míg Magyarországon 5150 forintot jelent (13,3 euró) a 24 órás engedély ára. A 10 napos, vagy heti matrica árában ugyanakkor kisebb a különbség, azaz amíg Bécsben 11,50 euróba (4400 forint) kerül ez a fajta jegy, addig a Nemzeti Díjfizetési Szolgáltató Zrt. berkein belül 6400 forintos (16,50 euró) díjat szabtak ki rá.
Megjegyzendő, hogy az egynapos matrica egyelőre csak tervezetként van jelen a magyar köztudatban, egy uniós rendelet szerint viszont március 25-től kötelező lesz a tagállamok számára a bevezetése.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere