Hétfőn 13 órától ismerteti Magyarország 2027-es költségvetésének alapjait Magyar Péter.
Augusztus 24. óta bonyolultabb a vezetésoktatás, ugyanis az oktatók új adminisztrációs kötelezettségeket kaptak a nyakukba – írja a totalcar.hu.
Szeptembertől új adminisztrációs kötelezettséget vezetett be a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont Nonprofit Kft., ami kiváltotta az oktatók neheztelését. Az új szabály szerint a megtartandó órák minden adatát előre, elektronikusan le kell jelenteni: ki vezet, milyen rendszámú autót, pontosan mikor, házszámra pontosan mettől meddig. Az új előírás kimondott célja a visszaélések megszüntetése.
Szakmai körökben viszont komoly ellenérzéseket vált ki az új szabály, hiszen a vezetésoktatás erősen ki van téve a forgalomnak, az nem tervezhető órákkal előre, főleg nem percre pontosan. Az oktatók szerint eddig rugalmasan megoldhatták az órák szervezését, ám mostantól ez már lehetetlennek látszik.
A portálnak nyilatkozó Köves Szilárd oktató szerint nem ez a jó irány, ráadásul „érezhetően bűnözőként tekintenek rájuk”, mintha minden oktató lopna, csalna és hazudna. Szerinte az új szabályozással olyan dolgokat is ellenőrzés alá vontak, amiknek semmi közük nincsen az oktatás minőségéhez.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







