7 °C Budapest

Autóval jársz? Megdöbbentő, mennyi pénzt spórolhatsz, ha jó a guminyomás

2019. február 24. 13:00

Sokan nem is foglalkoznak vele, ha egy kicsit laposabbnak tűnik az autó gumija, pedig hosszabb távon súlyos ezrekkel drágítja meg a dolog a közlekedést. Emellett a kerék is veszít élettartamából, szóval az is előbb mehet a kukába.

Gyakran észre sem vesszük, vagy nem foglalkozunk vele, hogy kicsit laposabb a kocsi gumija az optimálisnál. Pedig súlyos esetekben akár egy új grnitúra abroncs árát is elpöföghetik a nemtörődöm sofőrök, és nem mellesleg a defektet is kockáztatják.

A nagyöreg szakikon és a fuvarosokon kívül elég kevesen tudják ugyanis, hogy a kerék nagyban befolyásolhatja az autó fogyasztását. Ugyanis, hogy a kocsi gurulni tudjon le kell küzdenie azt az ellenállást is, amely az úton gördülő kerekeket tartja vissza - ehhez pedig nagyobb erőt kell kifejtenie a motornak, hogy felgyorsuljon. Így tehát, ha már csak kicsit is laposabb a gumid, már folyamatosan bukod a pénzt, pedig egy ellenőrzéssel ez elkerülhető.

Mennyi az annyi?

A Pénzcentrum által megkérdezett gumiszerelő szerint már 0,2 bar nyomáskülönbséget is megérez az autó, ekkor nagyjából egy százalékkal nő a fogyasztás. Ha 0,4-gyel van keveseb levegő a kerékben, akkor már kb. 2 százalék a növekedés, 0,6 bar mínusznál pedig hozzávetőleg 4 százalékkal eszik többet a kocsi. Elenyészőnek tűnik, de hosszabb távon rengeteg pénzt jelent!

Megpróbáltuk forintosítani is a dolgot: példánkban egy 100 kilométerenként 9 litert fogyasztó benzines kocsival számoltunk. Optimális gumikkal a mai, 365 forintos literenkénti árral számolva 100 kilométert 3285 forintért tehetünk meg vele, 500-at 16425-ért. 10 ezer kilométeren 328500 forintot költünk, 20-on pedig 657 ezret - egy átlagos magyar kb. ennyit megy egy évben.

Most vegyünk el 0,2 bar nyomást: 100 kilométeren 3317,85 forintra jön ki a fogyasztás, ezren 33178,5-re. 500 kilométeren 16589,25 foritot autózunk el. 10 ezer kilométeren 331785 forintnyi benzint égetünk el, és ha azzal a táával számolunk, amennyit egy átlagos magyar megtesz, akkor kijön, hogy már 0,2 bar-os külünbséggel is több mint 6 ezer forintot buktál: így ugyanis 663570 forintot kell tankolni.

Laposabb gumikkal, 0,4 bar különbséggel 100 kilométeren 3350,7 forintot pöfög el a kocsi, ötszázaon 16753,5-öt. 10 ezer kilométeren már látványos a különbség az ideális nyomáshoz képest: 0,4 barral laposabb kerékkel 335070 forint a benzinköltség 7 ezer forinttal ugrik meg. 20 ezer kilométeren 670140 forintot autóznál el a lapos gumikkal.

0,6 baros nyomáskülönbséggel számolva 100 kilométeren 3416,4 forintnyi benzin menne el, 500 kilométerért 17082 forintot kell fizetni. 10 ezer kilométert megtéve 341640 forintnyi üzemanyagot kell vásárolni - ez több mint 13 ezer forint bukó az ideális körülményekhez képest! 20 ezer kilométeren 683280 a benzinköltség, 26 ezerrel több, mint amikor jól van fújva a kerék.

Több is lehet a deficit

Ugyanakkor nem csak emiatt bukhatsz egy vagon pénzt, ha nem ellenőrzöd a kerekeket. Hiszen a gyártók a teljes élettartamot csak ideális nyomás esetén tudják tartani. Alacsonyabb nyomás esetén az abroncs formája megváltozik, nagyobb felületen érintkezik az úttal, nő a roncsolódás is, hamarabb kell újat venni, ami egy teljes szett esetében akár 80-100 ezer forint is lehet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

De van, amit nem lehet forintosítani: alacsony nyomásnál az úttartás is romlik, ahogyan a kormányozhatóság is. Puha gumikon az autó bizonytalan lesz, imbolyogni kezdhet. Ezáltal pedig nem lesz olyan magabiztos a kocsi a kanyarokban, nő a balesetveszély. Emellett a túlfújt kerék is veszélyes: az kisebb felületen érintkezik az úttal, így pedig szintén csökken a stabilitás, nő a fékút - és nem mellesleg ebben az esetben is sérülékenyebbé válik a kerék. Nem mellesleg az út egyenetlenségeit sem nyeli el annyira az abroncs, pattogóssá válik a kocsi.

Mindig ellenőrizd!

Szakértőnk szerint nincs olyan, hogy a kerékből nem szökik el valamennyi nyomás, ezért azt gyakorta - szerinte legalább kéthetente, és a hosszabb utak előtt - ellenőrizni kell. Így könnyebb a lassú defekteket is kiszűrni, hiszen ha a szokásosnál több levegőt kell fújni valamelyik kerékbe, akkor azt érdemes megvizsgáltatni.

A nyomást a legjobb akkor ellenőrizni, ha a gumik hidegek: ha a kocsi legalább fél-egy órát állt, vagy maximum pár kilométert tett meg kisebb sebességgel. Hiszen ha mész vele, a gumi melegszik, és a nyomás is megnő benne, nem tudsz pontos értéket beállítani. Ha esetleg meleg abroncsot ellenőrzöl, akkor értelemszerűen mindig kicsit fújj bele több levegőt az ideálisnál, mert csökken a nyomás, ha kihűl.

A Pénzcentrumnak megszólaló gumis kiemelte:

nincs egységes érték, minden kocsinál más az ideális nyomás. Így csak a gyártó előírásait kövessük az ellenőrzésnél.

Azt, hogy mennyit kell a kerekekbe fújni, a kocsidban elhelyezett kis plaketten találhatod meg. Ez általában a tanksapka fedelében, vagy valamelyik ajtóoszlopon van. Ezen a gyártó feltünteti az első és a hátsó kerekek ideális értékeit. Valamint a gyártók általában azt is megmondják, hogy megterhelt kocsival mennyire kell felfújni a kereket.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem