Elfogadta az Országgyűlés a jövő évre vonatkozó adótörvény-módosítási csomagot. A változtatások egyik leglényegesebb eleme, hogy teljesen megszűnik a jövedelmek szuperbruttósítása, vagyis már az évi 2 millió 424 ezer forint fölötti jövedelemrészt sem terheli majd az 1,27-szeres adóalap-kiegészítés. Ezzel egyidejűleg eltörölte a parlament a nyugdíjjárulék-fizetési plafont is.
A jövő évi adóváltozások azoknak kedveznek, akik havonta bruttó 202 ezer és 1 millió forint között keresnek. Az alacsonyabb jövedelműek viszont jövőre sem éreznek semmit a kormány adócsökkentési programjából, béremelés nélkül 2013-ban is ugyanannyi marad a borítékjukban, mint az idén. A magánszemélyeket érintő fontos változás az is, hogy 10-ről 14 százalékra emelkedik a béren kívüli juttatások után fizetendő egészségügyi hozzájárulás mértéke. Így 100 forint ilyen jellegű kifizetés - az 1,19-szeres szorzóval növelt adóalap miatt - jövőre már 136 forintba kerül a munkáltatóknak, szemben az idei 131 forinttal. Kérdéses, hogy a tehernövekedés mellett továbbra is megtartják-e a munkáltatók a béren kívüli juttatásokat.Szathmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a zárószavazás előtt kijelentette: az adótörvények alapvetően a magyar családok, a magyar kis- és középvállalkozások és az egész nemzetgazdaság érdekeit szolgálják, és véglegessé teszik az arányos adórendszert. A módosítások valóban a munkát és a teljesítményt állítják az adórendszer középpontjába.
Mindenkit érintő változás továbbá, hogy a tranzakciós illeték általános mértéke a korábban tervezett 1 helyett 2 ezrelék lesz, míg a készpénzfelvételt 3 ezrelék elvonás terheli majd, a Magyar Nemzeti Bank ugyanakkor kikerült az illetékfizetésre kötelezettek köréből. A korábbi kormányzati ígéretekkel ellentétben mégsem csökken a felére 2013-ban a bankadó, amiből 72 milliárd forint többletbevétele származhat az államnak.
A bankoknak november elsejével kellett közzétenniük a 2013-tól érvényes kondíciós listájukat, melyek már mind tartalmazzák a tranzakciós illeték bevezetése utáni új díjakat. A legtöbb hitelintézet valamilyen formában áthárította az új adót.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A zárószavazás előtti módosító csomag elfogadásával - a kormány döntésének megfelelően - kikerült az önkormányzatok által kivethető helyi adók köréből a közműadó. A kormány múlt pénteken külön törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a jövőben a központi költségvetés bevételeit gyarapítja a közművezetékeket terhelő új adó.
Jól járnak jövőre az évi 6 millió forintnál alacsonyabb árbevételű mikrovállalkozások, miután új átalányadózást, a kisadózó vállalkozók tételes adóját választhatják. Javíthatja a kisvállalkozások pénzügyi likviditási helyzetét, hogy választható lesz a pénzforgalmi szemléletű áfabefizetés, ami azt jelenti, hogy csak akkor kell a forgalmi adót megfizetni, ha a vevő kiegyenlítette a számla ellenértékét.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







