Kialakítás alatt van a legújabb Starbucks kávézó Budapest belvárosában, valamint az utóbbi hónapokban hányattatott sorsú Nordsee legnagyobb hazai étterme is az egyik budai bevásárlóközpontban.
A 2012 júniusától folyamatosan és mondhatni agresszíven terjeszkedő Starbucks immáron hetedik egységének megnyitására készül. A Portfolio.hu információi szerint - melyet később a társaság is megerősített - az új kávézó a belváros közepén, a Fashion Street-en, az egykori Coffee Heaven helyén kerül kialakításra. A cég közése szerint a legújabb üzlet nyitása nyáron várható, s a Portfolio.hu érdeklődésére azt is megemlítették, hogy a következő 2-3 évben további budapesti helyszíneken, illetve vidéken is új egységek nyílhatnak.
A teljes megszűnéssel majd újjáéledéssel a hírekbe kerülő Nordsee pedig a jelek szerint előre menekül, és ahogy azt a Mammut üzemeltetési osztálya is megerősítette, 2012 május első felében az ország legnagyobb Nordsee-ja nyitja meg kapuit a vásárlók előtt.
Tegyük hozzá, hogy jelenleg csak egyetlen másik Nordsee üzemel a West End bavásárlóközpontban. További részleteket azonban nem árultak el a bolt nyitásával kapcsolatban.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- London: az orosz katonai hírszerzés tagja volt a londoni orosz védelmi attasé
- Van némi keserűség a Parma magyar légiósában
- Súlyos vádak miatt kell bíróság elé állnia a volt kormányfőnek és több miniszternek Máltán
- Holtan találtak két embert egy családi házban
- Jelasity Radován: a lakossági hitelezés már felpörgött, de a vállalatok még kivárnak
- Meghívót is kapott Orbán Viktor Volodimir Zelenszkijtől