A Nissan bemutatta a hétüléses, teljesen elektromos és benzines változatban is elérhető Townstar Evalia kombi autót.
Akár hatszázezer járművet, és több különböző Daimler modellt is érinthet az eredetileg a Mercedes Vito modellek dízelmotorjai miatt elrendelt visszahívási akció.
A Bild am Sonntag német lap beszámolója szerint világszerte 40 ezer Mercedes Vito és 80 ezer Mercedes C-osztályú modellt érinthet a visszahívás, a Spiegel lap jelentése szerint viszont akár 600 ezer is lehet a visszahívásra kijelölt járművek száma.
A német szövetségi közúti közlekedési hatóság, a KBA (Kraftfahrt-Bundesamt) a héten csütörtökön jelentette be, hogy "több ezer" Mercedes Vito modell visszahívására kötelezte a Daimler német járműgyártó csoportot. A KBA megítélése szerint az 1,6 literes, Euro 6 környezetvédelmi besorolású dízelmotorral szerelt Mercedes-Benz Vito kisbuszoknál nem felel meg az előírásoknak két programbeállítás a kipufogógáz tisztítását végző berendezés vezérlésében.
A KBA a csütörtöki tájékoztatás szerint 6300 ilyen jármű visszahívására és szervizelésére kötelezte a céget. A Daimler szintén csütörtökön jelentette be, hogy vitatja a KBA megállapításait, és kész bíróság előtt rendezni a vitát. A társaság ezzel kapcsolatban csütörtöki közleményében kiemelte, hogy a Vito eleve része volt a tavaly nyáron indított visszahívási akciónak, amelyben több mint hárommillió Mereceds-Benz gyártmány motorvezérlő szoftverét frissítik.
Vasárnapi lapértesülések szerint a visszahívásra kijelölt modellek a francia Renault autógyártól származó és a Daimler által továbbfejlesztett dízelmotorral rendelkeznek. Dieter Zetsche, a Daimler vezérigazgatója hétfőn hivatalában keresi fel Andreas Scheuer szövetségi közlekedési minisztert a visszahívási akció részleteinek megbeszélésére.
(A borítókép illusztráció.)
Új fordulat az Árpád hídi tragédia ügyében: nemcsak a gázoló mercis, a gyorsuló BMW-s is gyanúsított
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Áprilisban 3,7 százalékos volt az infláció a márciusi 3,6 százalék után, így 14 hónap után megállt a pénzromlás mértékének csökkenése - közölte a KSH - a nap hírei
- Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása
- Orsós Sztalvira kiharcolta az olimpiai részvételt
- Áramütés küldte a mélybe a kőművest - egy év felfüggesztett
- Férfi vízilabda ob I - Egyenlített az elődöntőben a BVSC
- Elhagyta Budapestet a kínai elnök