Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Ellehetetlenítette a kereskedelmi pálinkafőzdéket, hogy a gyümölcspárlatokra, valamint az adalékanyagot nem tartalmazó, legalább hét gyógynövény felhasználásával készült italokra is kiterjesztették a népegészségügyi termékadót, azaz a netát - írja a Világgazdaság.
Ellehetetlenítette a kereskedelmi pálinkafőzdéket, hogy a gyümölcspárlatokra, valamint az adalékanyagot nem tartalmazó, legalább hét gyógynövény felhasználásával készült italokra is kiterjesztették a népegészségügyi termékadót - hangzott el az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka-albizottságának ülésén. A lap ezen felül beszámolt arról is, hogy Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke szerint a neta definíciójának ellentmond, hogy a pálinkára is kivetették azt, mert az utóbbi célja az egészségtelen termékek fogyasztásának visszaszorítása.
A szakember kifejetette azt is, hogy a kereskedelmi főzdéket az is sújtja, hogy sok magánfőzde illegálisan hozza forgalomba a párlatait, az ellenőrzésre kijelölt jegyzők pedig nem látják el a feladatukat.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Radikálisabb vélemények is megjelentek a tiltakozó palesztinpárti tüntetők körében
- Sorban kapja a "pofonokat" a hazalátogató Harry
- Tömeges bukás, őrült befutó a Tour de Hongrie első napján - videók
- Karácsony Gergely nekiment Magyar Péter és Vitézy Dávid egy-egy listás jelöltjének
- Nánay Mihály a történelemérettségiről: nem érhette meglepetés a diákokat
- Zorrót, Gyuszi fiát és Manitut ne keressük a szavazólapon