Ízétől függetlenül szinte mindegyik Piroska márkájú szörpnek almalé a legfőbb összetevője.
Jelentősen bővíti a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény ma elfogadott módosítása. A hatóság a jövőben nemcsak a fogyasztóval közvetlen szerződéses kapcsolatban lévő eladóval szemben járhat el jogsértés esetén. A szakemberek a kiskereskedő mellett a raktárat, nagykereskedőt, importőrt és gyártót is, a korábbi egy helyett tehát az ellátási lánc öt szintjét ellenőrizhetik. A törvénymódosítás a fogyasztóvédelem megerősítésével védi a magyar vásárlókat és a jogkövető vállalkozásokat.
A hatóság mostanáig kizárólag olyan üzletben, webáruházban, applikációban végezhetett ellenőrzéseket, ahol végfogyasztó vásárolt vagy vett igénybe szolgáltatást. Az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy ennél szélesebb körben is indokolt hatáskört adni az eljárások lefolytatására.
A törvénymódosításnak köszönhetően a fogyasztóvédelmi hatóság nemcsak az üzlethelyiségbe, hanem például az áru tárolására szolgáló helyiségbe is beléphet, ott eszközöket, címkézési, csomagolási, egyéb munkafolyamatokat ellenőrizhet, iratokat ismerhet meg, díjmentesen mintát vehet.
Így például a korábbi előírások szerint a hatóság csak nyilatkoztatni tudta a vállalkozást az egyes árucikkek raktárban elérhető darabszámáról. Ezért nem állt módjában személyesen meggyőződni arról, hogy egy webáruház okkal sürgette-e a fogyasztót gyors döntésre azzal, hogy a holnapon figyelmeztető feliratban jelezte, "már csak 5 termék raktáron".
Pedig ha a cég ilyen esetben valótlan készletinformációt közöl, agresszív kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, ami akár 2 millió forintig terjedő bírsággal szankcionálható. Fogyasztóvédelmi felügyelő annak ellenére sem tehette be eddig a lábát nagykereskedelmi raktárakba, hogy többször érkezett jelzés olyan megtévesztésről, amikor a külföldről importált árucikk csomagolására a vásárlói bizalom fokozása érdekében "magyar termék" címkét ragasztottak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Gyakran előfordul, hogy webáruházak magánlakásban végeznek ügyfélszolgálati, kereskedelmi, raktározási tevékenységet. Az új előírások kiemelten súlyos közérdekből, például ha a fogyasztók egészsége, anyagi érdekeinek védelme indokolja, lehetővé teszik a belépést akár magánlakásba is az ügyészség előzetes engedélyével, szigorú garanciális rendelkezések mellett. Az efféle ellenőrzés az érintett alapvető jogainak tiszteletben tartásával, kizárólag 8-18 óra között, hatósági tanú közreműködésével hajtható végre, erre éves szintén mindössze néhány alkalommal lehet szükség.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére megvalósult, ellenszavazat nélkül elfogadott törvénymódosítás elemei augusztus második felében lépnek hatályba. A hatóság a jövőben gyorsabban, hatékonyabban meg tudja szüntetni a tisztességtelen piaci gyakorlatokat, hiszen jogosítványai a teljes ellátási láncra szólnak, és így célzottan, a jogsértés felmerülésének helyén teszik lehetővé az intézkedést (ld. a csatolt ábrát).
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Van, aki ezt is elhiszi - mesterségesen természetes képek
- Megérkezett a kínai elnök Budapestre - videó, képek
- A kormány nem tart szükségesnek további beavatkozást az üzemanyagárakba - a nap hírei
- Élőben a BL-elődöntő: Real Madrid–Bayern München 0-0
- Éles hangvételű üzenetet kapott Kubatov Gábor az Újpest szurkolóitól
- London: az orosz katonai hírszerzés tagja volt a londoni orosz védelmi attasé