19 °C Budapest

Kiderült, hol nyílik a harmadik magyar IKEA-áruház!

2014. december 2. 11:37

Keddi közleményében hivatalosan is bejelentette az IKEA az új magyar áruházat. Jelenleg Zuglóban és Budaörsön van egy-egy boltja a svéd lakberendezési láncnak.

Az IKEA elkötelezett a magyar piac iránt, és bővíteni kívánja a magyarországi jelenlétét, amellyel hosszú távon még több ember számára szeretné elérhetővé tenni a termékeit. Az IKEA Magyarország megerősíti új áruház építési szándékát a XXIII. kerületben, Soroksáron.

- írja az áruházlánc keddi közleményében Nicole Erdmann, az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős ingatlanfejlesztési menedzsere.

Az IKEA Magyarország a Pénzcentrum megkeresésére elmondta, a fejlesztési terület a soroksári bevásárló-, és kereskedelmi központnál van. Érdekesség, hogy ezen a helyszínen már van egy KIKA is.

A közleményben beszámolnak arról is, hogy az IKEA megfelelt a XXIII. kerületi, soroksári telek tulajdonlásával kapcsolatos törvényi és jogszabályi előírásoknak, és immár az építési engedély birtokában, folytatja a harmadik áruház előkészítését. Arra vonatkozóan azonban nem kaptunk választ az IKEA Magyarországtól, hogy a fejlsztést érinti-e a plázastop, jelnleg hatályban lévő intézménye. Egy biztos, korábbi listánkon (amely a plázastop alól felmentést kapott fejlesztéseket összegzi) nem szerepel a XXIII. kerületi beruházás. A lista szerint az IKEA kizárólag egy XX. kerületi fejlesztéséhez kapta meg a törvény 2012-es bevezetése óta.

Egy IKEA áruház építése ugyanakkor hosszú távú folyamat, amely több, az IKEA nemzetközi szabályzatában rögzített részfolyamatból épül fel. A következő lépésre akkor kerülhet sor, ha elkészülnek a hatástanulmányok, és lezárul az építési terület vizsgálata is. A harmadik áruház megnyitásának időpontját és annak részletei akkor derülnek ki pontosan, ha minden kapcsolódó külső és belső előkészítés befejeződik.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mint arról a Pénzcentrum márciusban már beszámolt, a svéd lakberendezési lánc - mivel továbbra is Budapest vonzáskörzetében maradnak (jelenleg Zuglóban és Budaörsön van egy-egy IKEA) - az online webáruház 2016-os elindításával szeretné majd kárpótolni a vidéki vásárlókat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm