Termelői nap Miskolc 2025, termelői vásár Miskolc 2025-ben: mikor lesz a miskolci termelői nap, mikor lesz termelői vásár Miskolc Szinvaparknál, mikor lesz termelői piac Miskolcon?
Nem vicc, több mint 6 ezer forintot spóroltunk csak azzal, hogy a menő márkák helyett sajátmárkás terméket vettünk le a polcról, ezzel pedig csaknem féláron tudtuk le a nagybevásárlást. Képzeletbeli bevásárlókosarunkkal összesen 20 terméket hasonlítottunk össze, mutatjuk a részleteket.
A magyar fogyasztókról köztudott, hogy rendkívül árérzékenyek. Talán éppen ez lehet az oka annak, hogy a Gfk kutatása szerint 2015-ben minden negyedik forintot a boltok sajátmárkás termékeire költöttük el, hiszen ezeket általában olcsóbban megvásárolhatjuk, a velük versenyben lévő ismert, úgynevezett gyártói márkákkal szemben.
Természetesen tudjuk, hogy nem lehet teljesen összehasonlítani például egy Coca-Colát egy sajátmárkás kólával, vagy egy Pick téliszalámit egy másik sajátmárkás szalámival, hiszen az összetevőik és így a minőségük is különbözhet, de ettől függetlenül a magyarok sokszor vásárolnak sajátmárkás termékeket.
Az egyik nagy magyarországi üzletlánc pedig legújabb kampányában azzal hirdeti magát, hogy összehasonlítja az által kínált sajátmárkás termékek árait a gyártói márkák áraival.
KATTINTS! A boltok aktuális akciós ajánlataiért
Ennek kapcsán lettünk kíváncsiak arra, pontosan mekkora is a különbség, ha a képzeletbeli bevásárlókosarunkba csak sajátmárkás terméket teszünk, és vajon mennyi lesz a végösszeg, ha csak gyártói márkákkal pakoljuk tele a kosarunkat?! Az eredmény magáért beszél.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Képzeletbeli kosarunkba összesen 20 tétel szerepel. Többek között olyan alapvető dolgok, mint a mustár, a majonéz, a szeletelt téliszalámi vagy épp a folyékonymosószer. Az árakat külön-külön összehasonlítva is nagy különbségeket láthatunk.
Például egy csomag Ariel mosókapszulával 100 forintra jön ki egy mosás, míg az érintett áruházlánc sajátmárkás mosókapszulájával már csak 80 forintra. A Szentkirályi ásványvízből pedig 1,5 litert 119 forintért vehetünk meg, míg a bolt sajátmárkás ásványvize csak 55 forintba kerül. A sok apró különséget összegezve a bevásárlásunk végösszege:
- gyártói márkákból: 15 570 forint.
- sajátmárkás termékekből: 8 696 froint
Az összehasonlításunknál fontos azonban figyelembe venni azt, hogy az érintett áruházlánc akciós újságaiból dolgoztunk, amelyben vélhetően a nagy árkülönbség kihangsúlyozása a cél, tehát a boltokban nem biztos, hogy mindig ekkora árkülönbségeket tapasztalunk majd. Ráadásul az árakat az is nagyban befolyásolja, hogy éppen milyen termékkategóriáról van szó. Ettől függetlenül az elmondható, hogy aki ügyesen válogat, akár több ezer forintot is megspórolhat a boltok sajátmárkás termékeivel.
Külön érdekesség, hogy a Pénzcentrum terméktesztjein rendszerint valamelyik boltnak a sajátmárkás terméke végez az élen, vagy legalábbis biztosan bekerül egy a legjobbak közé. Mindezt annak ellenére, hogy az árak mellett az ízekre is nagy hangsúlyt fektetünk a tesztjeink során.
Íme, néhány tesztünk a közelmúltból:

Mégse ment ki a divatból a borravaló? Úgy jattolnak a magyarok a futároknak, mintha nem lenne holnap
A legtöbben már megelőlegezve, a kiszállítás előtt adnak és a rendelésszámokhoz arányosan Budapesten kapják a legtöbb borravalót a futárok.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


