14 °C Budapest
Elképesztő, ami az olajokkal és zsiradékokkal történik Magyarországon: ezt minden vásárlónak tudnia kell

Elképesztő, ami az olajokkal és zsiradékokkal történik Magyarországon: ezt minden vásárlónak tudnia kell

2023. május 8. 14:29

Hiába a 2022-es gigadrágulással, az élelmiszerek ára még továbbra is emelkedett az Európai Unióban 2023 első negyedévében. Ebből pedig Magyarország is bőven kivette a részét, olyannyira hogy például az étkezési olajok és zsiradékok ára nálunk drágult a legmagasabb mértékben 2022-2023 márciusa között.

Hiába a 2022-ben tapasztalt jelentős áremelkedés az egész Európai Unióban, 2023 első negyedévében továbbra sem állt meg az élelmiszerek árának drágulása – derült ki az eurostat friss jelentéséből. A magasan dráguló termékek között a különböző étkezési növényi olajok és zsírok volta. 2023 március adatok szerint az olajoknak és zsíroknak a fogyasztói átlagára 23 százalékkal volt magasabb, mint 2022 márciusában.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a tavalyi évben az éves változási ütem csúcspontja 2022 decemberében volt a legmagasabb EU-s szinten, ekkor ezek a termékek 32 százalékkal kerültek többe, mint 2021 decemberében. Látva az adatok ez 9 százalékospontos csökkenést jelez 2023 első három hónapjában. Öröm tehát az ürömben, hogy az olajok és zsírok inflációs rátája kezd lassulni.

Érdekes összehasonlításképpen: az olajok és zsírok áremelkedése 2021 és 2022 márciusa között 18 százalék volt, tehát a 2022-2023 közötti áremelkedés mértéke már erre rakódott rá. Viszont ha távolabb megyünk az időben, akkor 2020 és 2021 márciusa között az olajok és zsírok fogyasztói átlagára mindössze 1 százalékponttal emelkedett az unióban átlagosan.

Magyarországon nincs sok ok az örömre

Látva az igen magas számokat nem lehet meglepetés, hogy az EU 27 tagállama között szinte az összes az olajok és zsírok éves inflációjának növekedéséről számolt be 2023 márciusában. Az azonban sokkal inkább kirakatba kerülhet egy átlagos magyar számára, ahogy az lenni szokott mostanában, 2022-2023 márciusa között

Magyarországon emelkedett leginkább az olajok és zsírok átlagára az EU-ban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az emelkedés nagysága nálunk 33 százalék volt, tehát 10 százalékponttal magasabb, mint a 27 ország átlagos drágulási mutatója. Hiába tehát a több mint 1 éve tartó napraforgóolaj árának befagyasztása, a termékkategória más terméke ettől eltekintve idehaza brutálisan drágulnak. Ez pedig meg is hozta Magyarország számára a legnagyobb áremelkedést produkáló ország plecsnijét.

Ahogy az adatokból látszik, hazánkhoz hasonlóan 30 százalék fölött átlagos drágulás ment még végbe Dániában és Belgiumban is. De 28 százalék fölött teljesített még további 5 ország: Franciaország, Svédország, Szlovákia, Spanyolország és Olaszország is.

Ezzel szemben 10 százalékos átlagos áremelkedés alatt csupán 2 ország végzett, déli szomszédunknál, Horvátországban 5,6 százalékos volt csupán az emelkedés mértéke. Illetve egyetlen országban, Bulgáriában még olcsóbbak is lettek az olajok és zsiradékok.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem